A szecessziós stílusú tornyot 1911-ben építtette a Soproni Városszépítő Egyesület, Jaluschka Lajos városi mérnök tervei alapján. Az eredetileg meteorológiai mérésekre szolgáló építmény a város egyik kedvelt találkozóhelyévé vált.
Nagy Tamás, a Lions Club Sopron elnöke hangsúlyozta: korábban barátok és szerelmesek találkozóhelye volt a torony környéke. A felújítás célja, hogy az építmény ismét felkeltse az arra járók figyelmét, akik megcsodálhatják különleges díszítőelemeit. A mostani munkálatokat dr. Pintér József koordinálta, a Soproni Városszépítő Egyesület pedig 300 ezer forinttal támogatta a felújítást.
Fiziker Róbert, a Soproni Levéltár igazgatója, főlevéltárosa elmondta: a torony felállításának ötlete már 1910-ben felmerült, az építmény pedig 1911 májusára elkészült. Azóta többször is felújították, többek között 1955-ben, 1976-ban és 2013-ban.
A program zárásaként a résztvevők 2022 után ismét selyemakácot ültettek a Lenck-villa kertjében, a béke reményében.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2026%2520november%2F11.06.%2FDSC09814.jpg)