| 2020. november. 6. | 3 perc olvasás

Felújították a Határőr utcát, ahol új parkolókat is kialakítottak

Megújult a Határőr utca útburkolata, és 39 férőhelyes új parkolóval is gazdagodott a környék. Az önkormányzat által finanszírozott 100 millió forintos beruházás része a Jereván lakótelepen 2010-ben elkezdődött nagyszabású fejlesztési sorozatnak.

Megújult járdán és úttesten közlekedhetnek ezentúl a Határőr utca lakói. A munkálatokat 400 méteren végezték el. Mindemellett 39 férőhelyes új parkolóval is gazdagodott az utca, amellyel az itt élők régi vágya valósult meg.


Fotó:Filep István

A Határőr utcában történt 100 millió forintos fejlesztés az egyik állomása a Sopronban folyó átfogó útfelújítási programnak – hangsúlyozta Dr. Farkas Ciprián, polgármester a beruházás megtekintése során.

A korábbi évekhez hasonlóan mintegy 1,5 milliárd forintból megvalósuló munkálatok városszerte zajlanak.

„A város belső úthálózatának a megújítására komoly erőket és energiát kell fordítani, ez már az előző városvezetés számára is kiemelten fontos volt. A fejlesztések jelentős részben kormányzati forrásból valósulnak meg, de természetesen mi, a saját adóbevételeinkből is, amennyit csak lehet erre a célra fordítunk; sok más közszolgáltatás fenntartása mellett. Az elmúlt években megújult a Lőver körút egy jelentős hányada, a Híd utca, a Fapiac utca, itt a Jereván lakótelepen számos útszakasz és járda. Most az Ibolya út környékén, a Király Jenő utcában, vagy itt, a Határőr utcában újultak meg utak. De említhetném éppen a lővereki Winkler utat is, ami nagyon szép és hangulatos utca, és most új burkolatot kapott. Ezt a folyamatot folytatjuk, és igyekszünk a soproniak közlekedésbiztonságát és a kényelmét szolgálni azáltal, hogy utakat, járdákat újítunk meg, és parkolókat hozunk létre, vagy bővítünk városszerte. Ennek egy ékes példája az Árpád utcai parkolóház építése is, amelyet a tervek szerint egy év múlva birtokba vehetnek a soproniak.”


Fotó:Filep István

Fotó:Filep István

A beruházást bemutató sajtótájékoztatón Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzatának elnöke, önkormányzati képviselő kiemelte: "a Jereván 2010-ben elkezdődött és azóta is folyamatos tervezett, ütemezett fejlesztése, felújítása újabb fontos állomása a Határőr utca felújítása és az azzal egyidőben megvalósult parkolóépítés, ami legfontosabb kérése volt az itt lakóknak. Ezzel megteremtjük a kulturált, biztonságos parkolási lehetőséget, amellyel célunk a szép és egyben élhetőbb lakókörnyezet kialakítása.

2010-ben vált lehetővé a nagyszabású fejlesztések sorozata, majd a 2015-ben meghirdetett Jereván Program, amelynek keretében kormányzati és önkormányzati forrásból újulhattak meg a Jereván útjai, járdák, épülhettek új parkolók, korszerűsíthettük, fejlesztettük  a bölcsődéket, az óvodákat, újulhatott meg a Lackner-iskola, a Szolgáltatóház, műfüves pályát adtunk át megújultak a sportlétesítmények: összességében a lakótelep a város egyik legdinamikusabban fejlődő, megújuló városrészeként egyben az egyik legélhetőbb is.

Ezért a célért dolgozunk kiváló együttműködésben az önkormányzatban, köszönet jár az adófizető polgároknak, akiknek adóforintjaiból, önkormányzati forrásból elkészülhetett a közel 40 férőhelyes új parkoló és köszönet a Magyar Kormánynak azért a nagyszabású kormányzati támogatásért, amelynek köszönhetően Sopron eddigi és további fejlesztése biztosított, amire mi, az erre felhatalmazotak elköteleztük magunkat és szándékunk szerint véghez is visszük. A Jerevánon is folytatjuk a járda-, útfelújítást, parkolóépítést."


Fotó:Filep István

Fotó:Filep István

Fotó:Filep István

Legnépszerűbb cikkek