A Szent Mihály temetőben nyugvó sportember sírjánál Biczó Zalán helytörténész elmondta, Névery Aladár a magyar labdarúgás hőskorának egyik kiemelkedő alakja. Összesen 5 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban 1905 és 1907 között. A vezetéknevét 1934-ben magyarosította Néveryre. Az egykori labdarúgó súlyos betegsége miatt 1945-ben Sopronban élő fiához, Egonhoz költözött, a városban is halt meg 1956. június 30-án.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520okt%25C3%25B3ber%2F20221004%2Fs%25C3%25ADr%2F2022.10.04_nevery_niessneraladar_focistasirja_tom_8459.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520okt%25C3%25B3ber%2F20221004%2Fs%25C3%25ADr%2F2022.10.04_nevery_niessneraladar_focistasirja_tom_8495.jpg)
Páder Vilmos sportvezető, lokálpatrióta szervezőmunkájának köszönhetően megszépült a néhány éve még növényekkel benőtt, romos állapotú sírbolt. A sportvezetőtől megtudtuk, hogy az egyik legnagyobb kihívást a sír megtalálása jelentette, amit aztán héthónapos intenzív munkafolyamat követett. Páder Vilmos köszönetét fejezte ki minden közreműködőnek a lelkes, önzetlen munkáért, támogatásért, kiemelve a Relikvia Kft.-t és a Soproni Városi Szabadidősport Szövetséget.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520okt%25C3%25B3ber%2F20221004%2Fs%25C3%25ADr%2F2022.10.04_nevery_niessneraladar_focistasirja_tom_8413.jpg)
Csiszár Szabolcs alpolgármester az összefogás erejét méltatta. Mint mondta, városunkban már több hasonló kezdeményezés érte el a célját. Így a jövőben méltó módon emlékezhetünk meg a Sopronban nyugvó elődeinkről.
A sportoló felújított sírját Horváth Imre városplébános áldotta meg. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Csiszár Ákos, az SC SOPRON elnöke, Horváth László, az MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei igazgatója, Kósa István, a Soproni Városi Szabadidősport Szövetség elnöke, valamint Csapó Károly egykori válogatott labdarúgó is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520okt%25C3%25B3ber%2F20221004%2Fs%25C3%25ADr%2F2022.10.04_nevery_niessneraladar_focistasirja_tom_8484.jpg)
Fotók: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520okt%25C3%25B3ber%2F20221004%2Fs%25C3%25ADr%2F2022.10.04_nevery_niessneraladar_focistasirja_tom_8401.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F9e%2F89%2F20221004-nevery-niessneraladar-focistasirja-tom-8428.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fdb%2F6b%2F20221004-nevery-niessneraladar-focistasirja-tom-8438.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F53%2Fc6%2F20221004-nevery-niessneraladar-focistasirja-tom-8443.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fea%2F94%2F20221004-nevery-niessneraladar-focistasirja-tom-8446.jpg)