Ma egy olyan civil szervezet fennállásának jubileumát ünnepelhetjük, amely kiemelkedően fontos a város számára. A civil szervezetek mindig valamilyen érték, tudás és közös elkötelezettség köré szerveződnek. Ha elgondolkodunk azon, hogy milyen érték áll ennek a közösségnek a középpontjában, elsőre talán nehéz megfogalmazni, ugyanakkor egyértelmű is: az egymásra figyelés, az empátia, a segítő szándék, az életigenlés és az optimizmus tartja össze ezt a közösséget. Mindezek az értékek nemcsak belül erősítik a csoportot, hanem kifelé is sugároznak, példát mutatva a világnak.
Úgy gondolom, hogy az ilyen klubok köré szerveződő értékek a társadalom számára is rendkívül fontosak és inspirálóak - fogalmazott az önkormányzati képviselő.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2024%252009%2520szeptember%2F2024.09.21_egxuttkonnyebb_10_tom_8152.jpg)
A köszöntők után bemutatták a szervezet eddigi tevékenységét, majd egyebek mellett a klubtagok örömtáncával, valamint a Botanikus Kertben tett rövid sétával folytatódott az egész napos rendezvény.