| 2023. május. 16. | 2 perc olvasás

Fennállásának 275. jubileumát ünnepelte az Orsolya-iskola

Szentmisével ünnepelte fennállásának 275. jubileumát a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde. A misét Veres András győri megyéspüspök celebrálta, aki hangsúlyozta, milyen fontos szerepe van az intézménynek abban, hogy erős alapokon nyugszik Sopron katolikus értékrendje.

Zsúfolásig megteltek a padok a Szent Mihály-templomban, ahol összegyűltek a Szent Orsolya-iskola növendékei, hogy együtt ünnepeljék meg intézmény fennállásának 275. évfordulóját.

Fotó: Griechisch Tamás


- 275 évvel ezelőtt indult el a Szent Orsolya általános iskola, azóta rendületlenül működik. Ez a 275 év, úgy gondoljuk, igazán tekintélyt parancsoló időszak a hátunk mögött. Ezt az évet - hiszen 1747. szeptember 1-jén indult az első tanítási év -  a jubileumnak szenteltük. Elmondhatjuk magunkról azt,  hogy a soproni régióban a miénk az egyetlen, ami ennyire többcélú oktatási intézmény, hogy a köznevelésen túl nevelési feladatot is ellát. Jelenleg egy bölcsődével, két óvodával, egy általános iskolával és két gimnáziumi tagozattal  - egy nyolc évfolyamos gimnáziumi tagozattal és egy négy évfolyamos gimnáziumi tagozattal - működik már az intézményünk – részletezte dr. Kovács András, a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde igazgatója.

Fotó: Griechisch Tamás


Az ünnepi szentmisét dr. Veres András győri megyés püspök celebrálta, aki hangsúlyozta, milyen fontos szerepe van az intézménynek abban, hogy erős alapokon nyugszik Sopron katolikus értékrendje.

- Magyar viszonylatban egészen biztosan rendkívüli, hiszen ha belegondolunk 275 évvel ezelőtt indult egy intézmény, amely napjainkban is nyitva tartja kapuit. Ez mindenféleképpen büszkeséggel és örömmel tölt el bennünket. Annak örülünk leginkább, hogy a vallásos nevelés, amely számunkra fontos és meghatározó itt, Sopron városában, ezen intézmény által ennyi ideig fennállhat – tette hozzá a megyéspüspök.
 

Fotó: Griechisch Tamás


A rendezvényen részt vett Barcza Attila, Sopron és térségének országgyűlési képviselője, valamint dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere is, aki hangsúlyozta, hogy ez egy kiemelkedő jubileum nemcsak az iskola, hanem Sopron életében is.

– 1731-ben, a megalapításakor talán senki nem gondolta azt, hogy ennyi idő elteltével még mindig a városban fog működni. Mára egy zegzugos, ámde hangulatos, minden szegletében megújult iskoláról beszélhetünk, és arról, hogy a katolikus oktatást és nevelést jelképezi Sopronban. Köszönöm dr. Kovács András igazgatónak és Veres András megyéspüspöknek mindazt a kiváló munkát, amelyet folyamatosan, áldozatos módon beletesznek abba, hogy Sopronban magas szintű katolikus oktatás valósulhasson meg – emelte ki a polgármester.

Fotó: Griechisch Tamás


 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek