| 2019. június. 18. | 3 perc olvasás

Fényt derítenek 1956 soproni érdekességeire is

Sok sors, történelmi tény még mindig felderítetlen 1956-ról. Ezért a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a Magyar Nemzeti Levéltárral közös mélyreható vizsgálatot rendelt el a forradalmi eseményekkel kapcsolatban és a kegyetlenkedések több kiemelt pontját is tervezi megvizsgálni, illetve országos perkatasztert készítenek az időszakról. A Soproni Levéltár kötelességének érzi, hogy adózzon a hősök áldozatai előtt, így a gondozásukban már több hiánypótló kötet is megjelent, amelyek fényt derítenek számos izgalmas, megdöbbentő részletre.

- Az 1956-os forradalom és szabadságharc a rendszerváltás után kapta meg a történelemben a megfelelő értelmezési helyét – emelte ki Dr. Dominkovits Péter, a Magyar Nemzeti Levéltár Soproni Levéltár igazgatója. - Az évtizedes eltussolás miatti csúszásnak köszönhető, hogy a sok feltárás ellenére mindmáig rengeteg a homályos pont az akkor történtek tekintetében – fűzte hozzá.


fotó: Griechisch Tamás

A Soproni Levéltár is ebből a célból foglalkozott a forradalmi eseményekkel – kettő hiánypótló kötetet is megjelentettek. Az egyik Dr. Bank Barbara tudományos kutató „Sopron 1956-ban, a város eseményei a forradalom és szabadságharc alatt” című munkája. - Sopron és az 1956-os történések kutatásának mérföldköve volt a 2006-os Soproni Szemle, amelyben Dr. Bank Barbara és Dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója először adtak összefoglalást a város történéseiről – világított rá Dr. Dominkovits Péter. - Ez új szemszögből mutatja be az itt történteket, ugyanis ha valaki Sopron és az 1956-os forradalom kapcsolatáról gondolkodik, egyből a rendkívüli, hősies tetteket végrehajtó egyetemi ifjúság jut az eszébe. Mi Dr. Bank Barbara tanulmányának kötetben történő megjelentetésével így szerettünk volna kicsit árnyalni – fűzte hozzá, miközben a gazdag és megdöbbentő képanyaggal büszkélkedő kötetet lapozta.


fotó: Griechisch Tamás

Az igazgatótól megtudtuk: az 1956 októberében és az után történtek kapcsán Győr-Moson-Sopron megye minden városának megvan a maga története: Mosonmagyaróvár esetében a határőrlaktanyánál történt vérengzés a kiemelendő, amikor is az ÁVO emberei a demonstráló tömegbe lőttek. Győrt pedig a forradalom egyik meghatározó vidéki központjaként tartja számon a történetírás. - Sopronban is történtek olyan események, amelyek nem a bátor egyetemi ifjúsággal kapcsolatosak – emelte ki Dr. Dominkovits Péter. - Dr. Bank Barbara kötete erről tudósít, olyan források segítségével, amelyeket a korszak levéltárosai nagy bátorsággal rejtegettek, őriztek meg a hatalom szavával dacolva. Így ismerhetjük meg, hogy Sopron lakossága hogyan élte meg a forradalommal kapcsolatos eseményeket. Megrendítő tartalomként teszi teljessé a kötetet az eseményekben való szerepük okán vádlottá tett és rabosított emberekről készített képanyag is – fejtette ki.  


fotó: Griechisch Tamás

Dr. Dominkovits Péter rávilágított: ezzel a kötettel még cseppet sem érhetett véget Sopron és a forradalom eseményeinek feldolgozása. Dr. Bank Barbara az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából nagy értékű forrásokat adott a soproni intézmény számára. Ezek is rávilágítottak a tényre: rendkívül fontos a még életben lévő kortanúk, illetve rokonok, leszármazottak felderítése.  


fotó: Griechisch Tamás

A levéltár gondozásában megjelenő másik kötet pontosan egy rendkívüli 1956-os soproni sorsot mutat be: Takáts Endréét, aki 1956-ban a Soproni Levéltár igazgatója és a helyi Nemzeti Bizottság vezetője volt. - Róla az 1960-as évektől kezdve a 2000-es esztendők elejéig a levéltáros társadalom sok tagja megemlékezett rendkívüli művekben – tudtuk meg Dr. Dominkovits Pétertől. - Ugyanakkor úgy véltük, hogy érdemes lenne a teljes életpályáját átívelő kötetet kiadni. Ő ugyanis már a soproni forradalomban történő szerepvállalása előtt is számot adott példamutató egyéniségéről. Ez mutatkozott meg 1944 végén Baján is, akkor a városban átvette a polgármesteri tisztséget. Ez azért adott tanúbizonyosságot bátorságról, mert ő azért lett polgármester, ugyanis a háborús frontvonal közeledtével a közigazgatási tisztségviselők a városból elmenekültek. Takáts Endre az 1950-es évek első felében Sopronban is komoly munkába kezdett. Azonban az 1956-os eseményekben lévő szerepvállalása miatt Veszprémben kellett folytatnia a munkáját, ahol megalapította a modern levéltári intézményeket – részletezte.


fotó: Griechisch Tamás

- Az biztos, hogy a kiemelkedő városok mellett a kisebb településeknek is megvan a maga 1956-os hagyománya, de ennek a felmérése, közzététele nagyon időigényes, így az elkövetkezendő kutatások feladata lesz – zárt így gondolatait Dr. Dominkovits Péter.

Legnépszerűbb cikkek