A találkozón az alpolgármester elmondta, hogy olyan központ kialakítása a cél, amelyet a versenysportolók, valamint a hobbi- és szabadidő-sportolók is egyaránt használhatnak majd. A tervek részletes egyeztetése után kialakításra került a végleges pályaelrendezés, az ebben rögzítettek szerint a megépülő sportközpont a lehető legszélesebb körnek fog lehetőséget nyújtani az aktív kikapcsolódásra, emellett a versenyekre történő felkészüléseket is segíteni tudja majd.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F23%2Fd2%2Fsportkozpont-egyeztetes-01-2048x1536_ayva.jpg)
A sportközpont szabadtéri és fedett részei az alábbiakat tartalmazzák majd:
- Kültéri kosárlabdapályák segítik majd a Sopronban legnagyobb utánpótlásbázissal rendelkező kosárlabda egyesületek munkáját és edzőtáborozásait. Emellett a korábban oly népszerű városi streetball kupák felélesztésére is kiváló helyszín lehet a Fertő Part.
- Télen-nyáron használható focipályán gyakorolhatnak a környékbeli települések focicsapatai és utánpótlás sportolói.
- Három teniszpálya is helyet kap a létesítményben, így a nagymúltú soproni teniszélet új helyszínnel gazdagodhat. Sok-sok teniszező kisgyermek nyári táborozását teheti tartalmassá ez a lehetőség.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F49%2F9f%2Frekreacio-2048x1024_8tsb.jpg)
- Egy mintegy másfél km hosszú futókör is épül a sportközpont körül.
- A létesítmény fedett része kiszolgáló egységként is funkcionál majd, itt lesznek az öltözők, zuhanyzók, mosdók, emellett a mozogni vágyók a beltéri fallabda pályát és az egybenyitható nagy termet is igénybe vehetik. A Sopronban működő 87 sportszervezet közül sokan színesíthetik edzéseiket, táboraikat ezen a helyen.
- A hagyományos strandsportok kedvelőit pedig strandröplabda és strandfoci pálya is várja majd a Fertő Parton.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa5%2F19%2Fsport-centrumj-w0zy_hj5k.jpg)