A szabadtéri vetítésen fiatalok, idősek és családok is részt vettek, ami bizonyítja, hogy a magyar filmművészet remekei összehozzák a generációkat egy könnyed nyári estén. Ennek szellemében rendezte meg már hagyománynak számító nyáresti filmvetítését a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat. A szervezők idén greenboxos fotózkodással és közönségtalálkozóval is készültek az érdeklődőknek.
Az eseményen Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat elnöke és Barcza Attila Sopron és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte a résztvevőket, valamint részt vett dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester is a programon.
Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat elnöke elmondta:
A Foglyok Deák Kristóf 2018-ban forgatott filmdrámája, Sodró Eliza, Szamosi Zsófia és Fekete Ernő főszereplésével. Az alkotás megtörtént események alapján készült. 1951-ben Budapesten egy átlagos család élete a feje tetejére áll, amikor hajnalban az államvédelem képviselői toppannak be hozzájuk ám kitelepítés helyett beköltöznek, a saját lakásukban foglyul ejtve a családot. És mindenki mást, aki csak az ajtóhoz merészkedik… Telnek a napok, magyarázat nincs, az egyre abszurdabb összezártság, a titkok és a félelem pedig lassan kikezdik a lakás foglyainak idegeit.
A filmvetítést követően Sodró Eliza színművésznő és Lukácsy György filmkritikus részvételével közönségtalálkozót tartottak a Kodály téren.
Lukácsy György, a Nemzeti Filmintézet projektfelelőse kiemelte:
Az eseményen részt vett dr. Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja, valamint dr. Brummer Krisztián jogász, politológus, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének országos elnökségi tagja.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2024%252008%2520augusztus%2F0820%2520filmvet%25C3%25ADt%25C3%25A9s%2FRPT_8591.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F03%2Fd5%2Frpt-8546.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fb8%2F71%2Frpt-8552.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F4d%2F23%2Frpt-8554.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Ff0%2F38%2Frpt-8558.jpg)