Firtl Mátyás elhangzott reagálása:
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!
A KDNP támogatja a kormányt abban, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonságát minden lehetséges eszközzel megvédje.
Kereszténydemokrata politikánk, értékrend-alapú. Mindig is markáns képviselete volt az Adenauer, Schuman és De Gasperi neve által fémjelzett eszmerendszernek, amely romjaiból újjáépítette és 70 éven át megtartotta Európát.
Meggyőződésünk, hogy a közösségek ereje identitásukban van. Európa identitása a zsidó-keresztény civilizációra és -hagyományra, a görög-latin kultúrára épül. Mára Európa identitásválságba került, védtelen a terrorral szemben. Az érték- és identitás-vesztés következménye, hogy míg az európai polgárokat terror fenyegeti, közben az Európai Parlament terroristát vesz védelmébe, amiben szégyenszemre a magyar baloldal is résztvesz. A megmaradás egyetlen megoldása: visszatérés az alapító atyák örökségéhez, az alapértékek érvényesítésére.
Elfogadhatatlan, hogy egy terrorszervezet kegyetlen népirtással, a keresztény és más vallási felekezetek fizikai megsemmisítésére tör, emberiség elleni bűncselekményekkel.
Tisztelt Képviselőtársaim!
A KDNP támogatja a kormányt a nemzetközi béke és biztonság megőrzésében. A migrációt kiváltó okokat ott kell megszüntetni ahol keletkeztek. A további gyilkosságokat, az illegális bevándorlást meg kell állítani, a terrorral szemben zéró toleranciát kell alkalmazni.
Ezért támogatjuk a Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésben való részvételét és kibővítését. Meg fogjuk védeni a családjainkat, kultúránkat, legyen bármekkora is a brüsszeli ellenszél. Nem engedjük, hogy Brüsszel betelepítési programokat kényszerítsen ránk. Aki támogatja a bevándorlást, lebontatja a kerítést, identitást-vesztett migránsokat telepítene Magyarországra: nemzetünk ellen cselekszik.
Ezt a nemzeti konzultációban kapott megerősítés szerint nem fogjuk megengedni. Ebben a kormány és a magyar emberek számíthatnak a KDNP szövetségére és támogatására.
Köszönöm a figyelmüket.