Sorsdöntő népszavazásra készül Magyarország, ezért nagyon fontos, hogy minél nagyobb számban vegyünk részt az október 2-ai voksoláson – mondotta Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője, a Parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának alelnöke.
– Brüsszel továbbra is a kényszerbetelepítésben látja a migrációs válság megoldását – jelentette ki a képviselő. – Az uniós csúcs után bejelentették, hogy fenntartják kvótajavaslatukat, az Európai Parlament pedig a közelmúltban arról szavazott, hogy december elsejétől javasolja a kötelező betelepítés kezdetét. Mindezt csak egy népszavazással akadályozhatjuk meg. A nemzet által kinyilvánított erős akarattal az EU sem tud szembemenni. Azért is fontos, hogy nemet mondjunk a kötelező betelepítésre, mert például a svéd bevándorlási miniszter országa korábbi rossz döntése következményeit most Magyarországra akarja hárítani. Azért szervezkedik, hogy bevándorlók ezreit küldhesse – erőszakkal – Magyarországra. A közel-keleti és az észak-afrikai illegális bevándorlók esetében nem Magyarország az a hely, ahol átlépték az uniós határt, ezért a magyar kormány ezeket az illegális bevándorlókat nem engedi vissza az országba.
– A magyar kormányra és a magyar emberekre nem lehet nyomást gyakorolni – folytatta Firtl Mátyás. – A magyarok október 2-án kinyilváníthatják, hogy mit gondolnak az illegális bevándorlásról és a kényszerbetelepítésről. Minél magasabb lesz a „nem” szavazatok aránya a népszavazáson, annál kevésbé tudják a későbbiekben ránk erőltetni azt, amivel nem értünk egyet. Nekünk itt, ebben a térségben az is fontos, hogy megvédjük a schengeni külső határokat, hogy a belső mozgás szabadsága ne sérüljön.
– Gyermekeink, unokáink jövője, nemzeti, keresztény, magyar létünk, a Szent István-i örökségünk, az ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezett államiságunk a tét. Megszerzett szabadságunk és a keresztény Európa védelme együtt kötelez arra, hogy felelősen cselekedjünk október másodikán nemzeti érdekünk érvényesítése mellett annak megerősítésére, hogy mi magunk határozzunk nemzeti ügyeinkről. Azért, hogy ne kelljen soha többé olyan időket megélnünk, amikor bármilyen hatalom korlátozza szabadságunkat cselekvésünkben. Bízom abban, hogy mindenki átérzi ennek a súlyát, és felelős emberként tud dönteni lelkiismerete szerint Magyarország, sorsáról, az elkövetkező életünkről – zárta gondolatait Sopron képviselője.