| 2023. január. 17. | 1 perc olvasás

Fokozott közúti ellenőrzés volt szombaton Sopronban

Sopron megyei jogú város területén 2023. január 14-én 10:00 és 18:00 óra között a Soproni Rendőrkapitányság a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőreivel közösen közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzést hajtott végre. Az akció elsődleges célja a szabályszegők, szabálysértők kiszűrése és a lakosság szubjektív biztonságérzetének a növelése volt. A klasszikus közlekedésrendészeti módszereken túl drónt is bevetettek az ellenőrzésben.

Elsősorban felléptek az ittas járművezetőkkel, az előzési, elsőbbségi és kanyarodási szabályokat megszegőkkel szemben. Mindemellett kiemelten figyelték a passzív biztonsági eszközök, mint például a biztonsági öv, gyermekbiztonsági rendszerek használatát is. Összesen 39 esetben kezdeményeztek szabálysértés és szabályszegés miatt eljárást. Az egyenruhások 663 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, melynek során egy esetben mutatott pozitív eredményt a műszer. Két gépjármű fogalmi engedélyét és hatósági jelzését a helyszínen elvették, mert azok ideiglenesen a közúti forgalomból ki voltak tiltva.



A Soproni Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint további fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzésekre lehet számítani. A balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat! 

…hogy mindenki hazaérjen!
 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Címkék: rendőrség

Legnépszerűbb cikkek