| 2016. április. 12. | 1 perc olvasás

Folyamatos harc a fertőzések ellen

A kórház a szakemberek szerint veszélyes üzem – sok ember, köztük számtalan beteg tartózkodik egy helyen, nagy a mozgás. Éppen ezért a fertőzések megelőzése mindennapos kihívást jelent az itt dolgozóknak. Sopronban az elmúlt években peres eljárás nem indult kórházi infekció miatt, a fertőzések száma nem emelkedett.

– Tudunk róla és teszünk ellene – kezdi dr. Bodnár Judit, a Soproni Gyógyközpont infektológus főorvosa. – Kórházunkban a fertőzések megelőzése és leküzdése érdekében a mikrobiológiai laboratórium azonnal jelzést ad a higiénés szolgálatnak, ha „veszélyes” kórokozó bukkan fel. Ilyenkor a beteg célzott kezelést kap, a fertőzés terjedését pedig elkülönítéssel, fokozott higiénés rendszabályok betartásával igyekszünk megakadályozni.

A kórházban jelenleg körülbelül 120 dolgozója van a központi takarítói szolgálatnak, ez az összes munkatárs 10 százaléka. – Talán ez is mutatja, hogy milyen nagy hangsúlyt kap nálunk a fertőtlenítés – teszi hozzá Ágota Tamás, a Soproni Gyógyközpont szolgáltatási osztályvezetője. – Ráadásul azon kevés intézmény közé tartozunk, ahol minden technikai eszköz a rendelkezésünkre áll.

A kórházban a közelmúltban újult meg teljesen a központi sterilizáló eszközparkja, így a legmodernebb fertőtlenítő eljárásokat alkalmazzák. Az intézmény 75 pontján helyeztek ki kézfertőtlenítő automatát, a takarítási technológia és eszközpark is jelentősen fejlődött az utóbbi években.

A szolgáltatási osztályvezető szerint fontos, hogy tudjuk: a kórházi takarítás nem egyenlő az otthonival. Egyrészt a munkatársaik folyamatosan beteg emberek között dolgoznak, olyan szituációkkal találkoznak, amelyekkel máshol nem. Szigorú előírások szerint végzik munkájukat, melynek lényege, hogy a beteg közvetlen környezete legyen a legtisztább. Az új munkatársak először oktatáson vesznek részt, majd ezt negyedévente megismétlik. Mivel Sopronban a munkaerő-piaci helyzet miatt nagyon nehéz takarítókat találni, köztük pedig magas az elvándorlás, ezért komoly ellenőrzést is bevezettek. Nemcsak a takarítói szolgálat munkatársai, hanem például a főnővérek is kontrollálják a takarítók munkáját.

A kórházi fertőzésekről és azok megelőzéséről további információkat olvashat a jövő heti Egészségünkért rovatban.

 

 

Legnépszerűbb cikkek