| 2020. december. 19. | 1 perc olvasás

Folytatódik a társasházak távfűtés-korszerűsítési programja

Hárommilliárd forintos forrásból indul pályázat a klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódva a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti- és társasházi lakások fűtéskorszerűsítésének támogatására.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében idézte Kaderják Péter klíma- és energiapolitikáért felelős államtitkárt, aki kiemelte: a lakóingatlanok energiahatékonyságának növelését, szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését eredményező beruházásokra összesen hárommilliárd forint áll rendelkezésre. A programban márciustól lehet majd benyújtani a pályázatokat, de a dokumentumok már most elérhetők a kiíró ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján.

Emlékeztetett: az ITM a felhívás előzményeként 2019 nyarán hirdette meg az okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztésére és radiátorcserére irányuló pályázati támogatási programot. A kiírásnak köszönhetően 321 társasházban, lakásszövetkezeti épületben 26 300 lakás fűtési rendszerének energetikai korszerűsítése kezdődhetett meg 2,46 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással. A fejlesztésektől évente több mint 18 millió kilowattóra energiamegtakaritást és 4100 tonna feletti szén-dioxid-kibocsátáscsökkenést vár a szaktárca.   

Hozzátették: a program folytatásaként az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. közzétette a klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódó új pályázati felhívást, amelynek célja a szabályozható fűtéssel még nem rendelkező 170 ezer lakás modernizálásának támogatása.

A vissza nem térítendő támogatás legfeljebb a beruházás elszámolható bruttó költségének felét fedezheti. A társasházak, lakásszövetkezetek minimum 150 ezer forintot, maximum 75 millió forintot nyerhetnek el fejlesztéseikre. Az egy lakásra eső támogatás azonban nem haladhatja meg a 400 ezer forintot - írták.   

A részletes kiírás és egyéb dokumentumok, információk az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján érhetők el.

 

Borítókép: illusztráció, forrás: internet

 

Címkék: fejlesztés

Legnépszerűbb cikkek