A mintegy három héttel ezelőtt, digitális formában debütáló mű az író, Pomezanski György családjának képzeletbeli történetét jeleníti meg. - A családom valóban igazolhatóan lengyel származású, nagyon régi papírjaink vannak arról, hogy mikor s hol éltek a felmenőim – világított rá a szerző. - És a bennem lévő kettős identitás okán arra szántam magam, hogy megírom a családomnak az eredettörténetét, pontosabban annak a meséjét, a legendáriumát. Ugyanis van egy nagyon érdekes meghatározása a Novalis nevű klasszikusnak, ami azt mondja, hogy: „igaz történelem csak az lehet, amely meseként is értelmezhető – fejtette ki a Soproni Petőfi Színház kreatív tanácsadója, a Páholy című színházi magazin házigazdája.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2c%2F1d%2Fpomezansky-gyorgy_ey7n.jpg)
A regényciklus történelmi lecke is – az első kötete a 9-10. században játszódik, vagyis a lengyel és a magyar kora középkori történelem bontakozik ki benne. Ez alappillére a műnek, amelynek azt a feladatot adta a szerző, hogy élénken bemutassa: ennek a két népnek a kapcsolata régre nyúlik vissza és nagyon sokrétű. - A lengyel és a magyar olyan, mint két külön fatörzs, amelyeknek a gyökerei akármerre is futnak szét, a felszín alatt mindig összetalálkoznak és egymást éltetik, segítik – emelte ki Pomezanski György. - Még a genetika is arról beszél, hogy nagyos sok közöttünk az azonosság. De természetesen nem csupán ez a lényege ennek a fantasztikus testvériség – hangsúlyozta.
Az alkotásnak emellett van egy másik fontos üzenete is: ha nem vagyunk tisztában a saját múltunkkal, ha nem emlékezünk meg felmenőinkről, akkor tulajdonképpen gyökértelenek vagyunk. - Például, élt egy ősöm a 16-17. században, akire legalább minden hónapban gondolok. Rendszeresen az eszembe jut, tehát máig él – világított rá a szerző. - És ez a rettentő fontos, hogy őrizze meg az ember a gyökereit, tudatosuljon benne: tartozik valahova. Ez lehet egy, vagy kettő nemzet, illetve sok minden más is, de ami a lényeg, hogy ezt tiszteletben kéne tartani, és nem elfelejteni. Sokkal többek vagyunk általa, mintsem kevesebbek – részletezte.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3f%2Fe8%2Fcimer-63fv_u8xc.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fed%2F27%2Fkonyv1_8cbr.jpg)
A kötet ingyenesen elolvasható a mek.oszk nevű elektronikus könyvtár felületén, amely az Országos Széchenyi Könyvtár weboldalán keresztül elérhető. A Nowinai Saga - a Pomezański legendárium következő része előreláthatóan augusztusban érkezik. A műnek lesz harmadik része is, amely már a kora újkorba is elviszi majd az olvasót.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc4%2Fb6%2F23157391-289187424906815-4718207507148836336-o_m9et.jpg)