| 2019. július. 23. | 2 perc olvasás

Fontos részletek a Fertőrákos-Szentmargitbánya út építéséről

Teljes útzár mellett dolgoznak a kivitelezők a Páneurópai Piknik emlékhelyhez vezető úton. Az útszakasz lezárása elengedhetetlen volt, mivel balesetveszélyes lenne, ha félpályán engednék a forgalmat, hangzott el a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A 735 millió forintos kormányzati támogatásból megvalósuló beruházás a tervek szerint az év végére befejeződik.

- Teljes burkolatcsere fog történni ezen a szakaszon, amely az elejénél, mintegy 550 méter hosszan új nyomvonalon épül majd ki – emelte ki Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője. - A korona szélessége 9, a burkolat szélessége pedig 6 méter lesz majd – fűzte hozzá a szóvivő, aki megindokolta azt is, hogy miért van szükség a teljes lezárásra. - Ez az út egy gyönyörű, Natura 2000-es területen fekszik, így a természet védelme érdekében nincs rá mód, hogy másképpen szervezzük a munkát. A folyamatok során figyelembe kell venni azokat az értékeket, amelyek a nyomvonal mentén vannak. Így a teljes burkolatcsere szélességében és mélységében a rövid határidővel karöltve olyan kihívást teremt, amelyek révén szükség van a teljes lezárásra – világított rá. Az út szélesítése mellett az ivóvíz hálózat és az esőelvezető csatorna kiépítése is megtörténik – tette hozzá Kiss Boglárka.


fotó: Griechisch Tamás

Barcza Attila a térség országgyűlési képviselője az autósok türelmét kérte a kivitelezés idejére. - Ez a projekt az osztrák féllel együttműködésben valósul meg és ott is lezárják néhány héten belül az utat a felújítás érdekében – emelte ki. - Az volt a cél, hogy a két ország a kivitelezés szempontjából úgy működjön együtt, hogy a lehető legrövidebb ideig tartson az az időszak, amikor teljes útzárat kell ezen a szakaszon bevezetni – mondta még az országgyűlési képviselő, aki kiemelte: ez a munkálat a Sopronban és térségében élő emberek érdekében történik.


fotó: Griechisch Tamás

Fertőrákos polgármestere szerint sem lehetett tovább halogatni az útépítést. Az egykor néhány száz autóra tervezett szakasz már túlterhelt és balesetveszélyes volt. - A munkaidő vége után ezen az úton szinte egymásba érnek az autók, sőt tolják egymást lefelé – emelte ki Palkovits János. - Remélem, hogy a felújítás megoldja ezt a problémát, mert egyre többen járnak ki Ausztriába dolgozni és nem csak Sopron környékéről, hanem az ország minden tájáról – fűzte hozzá.


fotó: Griechisch Tamás

A kivitelezők a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek idején levonulnak, hogy az emlékhely megközelíthető legyen. A lehetőségekhez mérten, a kivitelező tervei szerint október végétől a teljes útlezárást félpályás korlátozás váltja majd fel. A beruházás befejezésének várható dátuma 2019. december 31.

Legnépszerűbb cikkek