Határoztak a képviselők a közgyűlés második félévi munkatervéről. A közgyűlés úgy döntött, hogy a Soproni Gyógyközpont dolgozóinak Semmelweis napi jutalmazására 6 millió forintot biztosít. Rendőrségi beszámoló hangzott el a tavalyi év közrendi és közbiztonsági helyzetéről. A bűncselekmények száma 2019-hez képest jelentősen, több mint 40 százalékkal csökkent a kapitányság illetékességi területén, Sopron város területén pedig közel 13 százalékkal. Sopron ezáltal a lebiztonságosabb megyei jogú városok egyike. A Soproni Múzeumot 16 millió forintos támogatásban részesíti a város a népszavazás centenáriumához kapcsolódó rendezvényéhez és kiadványához kapcsolódóan. Augusztus elsejétől Nádasné Erdei Andrea vezeti továbbra is a Hermann Alice Óvodát. Utcanévtáblákat kétnyelvűsítenek öt helyszínen.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F90%2F73%2F2021-06-24-kozgyules-tom-3224_ap8x.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Módosították az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről szóló önkormányzati rendeletet, azért, hogy minél szélesebb körben juthassanak a soproniak bérlakáshoz. Részletek itt olvashatóak.
Döntöttek az Előkapu 11. szám alatti ingatlan pályázat útján történő hasznosításáról. A rendkívüli ülésen egyebek mellett felülvizsgálták a város településfejlesztési stratégiáját, és dr. Simon István alpolgármester előterjesztésében a Pro Kultúra Sopron ügyvezetői pályázatának kiírásáról is döntöttek. Módosították a költségvetést és titkos szavazáson döntöttek a városi kitüntetettekről is.