| 2020. május. 7. | 2 perc olvasás

Fontos útfelújítás Hidegség és Fertőboz között

Több fertő–parti település is sikeresen pályázott a Magyar Falu Program keretein belül meghirdetett pályázatokra, köztük Hidegség és Fertőboz községi önkormányzatai. Ezekből az állami támogatásokból valósulhat meg a jelenleg zajló útfelújítás Fertőboz és Hidegség között. A fertő-parti útszakasz egy nagyon fontos és nagy forgalmú útvonal - a most felújítás alatt lévő rész kiemelt figyelmet kap, hiszen az út állapota miatt korábban sok súlyos közúti baleset történt itt. A beruházást egy sajtótájékoztató keretében mutatták be, csütörtökön.

- A Magyar Falu Programnak köszönhetően 58 millió forintból fel tudjuk újítani a Fertőboz és Hidegség közötti útszakasz felét – emelte ki Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. - Ez egy fontos része a fertő-parti útfelújításnak, hiszen az a cél, hogy minél nagyobb szakasz új burkolatot kapjon. Most zajlik Sopron és Balf között egy 6 kilométer hosszú útszakasz megújítása, több mint 600 millió forintból és Fertőújlakon is új burkolatot kap egy több, mint ezer méter hosszú rész. Tehát az idei évben nagy lépést tudunk tenni azért, hogy ez az út komfortosabb és biztonságosabb legyen. Ez az itt élők és a turisták szempontjából egyaránt fontos, így versenyképesebbé teszi a régiót is – fejtette ki.


fotó: Griechisch Tamás

Az érintett települések lakói örömmel fogadták az útfelújítás hírét. Remélik, hogy belátható időn belül lehetőség nyílik a szakasz további részeinek renoválására is.

- Fontos ez a beruházás, hiszen az utóbbi években nagyon sok baleset történt Hidegség és Fertőboz között – emelte ki Dévényi Zoltánné, Hidegség polgármestere. - Bízunk benne, hogy ezek a tragédiák elkerülhetőek lesznek az út felújításával. Ezért is köszönjük szépen a magyar kormánynak a támogatást! - hangsúlyozta.


fotó: Griechisch Tamás

A Magyar Falu program keretein belül több helyi látványosságot is sikerült megújítani, ilyen a Hidegségi Papkert, mely a település különleges természeti, táji és kulturális értékét mutatja be. Fertőbozon pedig a méltán híres Gloriette kilátót és környékét tudta renoválni az önkormányzat.

- A különleges építmény létesítése óta ez a harmadik felújítása – világított rá Kutrucz Gyula, Fertőboz polgármestere. - Csodálatosan sikerült, ennek is köszönhetően most rengeteg látogatója van. Meg tudjuk azt érteni, hogy a környező településeken élők felkeresik ezt a helyet, hogy egy kicsit ki tudjanak szabadulni – osztotta meg velünk.


fotó: Griechisch Tamás

Az épület renoválása mellett az odalátogatókra is gondoltak, hiszen tereprendezés is történt, továbbá új pihenő padokat helyeztek ki és az eddigi mellé egy új lépcsősort is kialakítottak a könnyebb feljutás érdekében.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek