| 2018. december. 10. | 4 perc olvasás

Formát öltöttek a népmesék a soproni gyermekek által

Fantázia szülte sárkányokkal, királylányokkal, illetve hercegekkel megtöltött dobozok, és csodavilágokat ábrázoló rajzok – hogy mi a közös bennük? Mindannyian kedvenc népmeséinket jelenítik meg, a gyermekek egyéni ízlésén keresztül. A soproni NépmesePont Mesefeldolgozó verseny pályázatára városunk 10 iskolájának 11 osztálya, illetve 74 egyéni nevező készített alkotást. A kreatív megmérettetés eredményhirdetését hétfőn tartották, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.

- A gyerekek nagy örömmel, lelkesen vettek részt az alkotások elkészítésében, nagyon kreatívak voltak – mondta Kiss Andrea, aki a Gárdonyi Géza Általános Iskola 5. G osztályát készítette fel. Nekik a Mezőszárnyasi című népmesét kellett formába önteniük. – Még az őszi szünetbe is bejöttek, kettő nap is, hogy az alkotásukon dolgozhassanak – fűzte hozzá. 


fotó: Griechisch Tamás

- Nagyon örültünk a felkérésnek, hiszen a gyermekek számára nagyon fontos a mese, és ez a mi intézményünkben tanuló diákokra hatványozottan igaz – hangsúlyozta Krutzlerné Szarka Tünde, aki a Doborjáni Ferenc EGYMI „csapatát” készítette fel a pályázatra. – Mi mesedobozt és rajzokat is hoztunk. A nálunk tanuló nebulók nagyon szeretnek rajzolni, hiszen a rajzban minden hátrányuk elveszik. Ez lehetőség számukra, hogy megmutassák, hogy mi minden képesség és kincs rejtőzik a kezükben – fűzte hozzá. 


fotó: Griechisch Tamás

- Engem is meglepett, hogy mennyi fantázia rejlik a gyermekekben – emelte ki Palkovits Tamásné, aki a Lackner Kristóf Általános Iskola 5. és 6. osztályának tehetségét gondozta. – A magyartanárok vetették fel, hogy részt vehetnénk ebben a megmérettetésben. Örömmel vettük a kihívást, amely során az 5. a osztály a Petrika és medve című alkotást készítette el, grandiózus, kinyithatós, és kihúzhatós dobozban, míg a 6. osztály a Fehérlófiát kapta, amelyet egy kocka 6 áttört oldalára vittek fel – részletezte a rajztanár.

- Nagy öröm számunkra, hogy azok a programok, amelyeket a NépmesePont hív életre, ötleteket szülnek a soproni gyermekekben – emelte ki Kóczán Péter, a Pro Kultúra Sopron kulturális igazgatóhelyettese. – Aki a mai kiállításra érkezett, látta, hogy mennyire kreatív alkotások érkeztek erre a pályázatra. Ezek is ékes példái annak, hogy a gyermekek számára fontos a népmese – hangsúlyozta az  igazgatóhelyettes, és megköszönte a felkészítő tanárok, pedagógusok munkáját. 


fotó: Griechisch Tamás

Az alkotásokat szakmai zsűri értékelte. A „csapat” elnöke Mikó F. István grafikus volt. – Elképesztően sok szép rajzot, és dobozt láttunk – hangsúlyozta. – Ezeken látszik, hogy sok munkát, és szeretetet fektettek beléjük a gyerekek. Bárminemű művészeti tevékenység ott kezdődik, hogy van-e ízlése az embernek. Ezekből az alkotásokból kiderül, hogy rengeteg gyermek ölt stílust a fantáziája Sopronban – mondta még. A grafikus hozzáfűzte: a helyi képzőművészek örülnek a NépmesePontnak, ugyanis segíti a gyermekeket abban, hogy közülük kerüljenek ki a jövő alkotói. – Nehéz helyzetben voltunk, amikor meg kellett hoznunk a döntést, legszívesebben mindenkinek első helyezést adtunk volna. Végül rengeteg fontos szempont segített nekünk a minél objektívebb „ítélet” meghozatalában – részletezte a zsűri elnöke. 


fotó: Griechisch Tamás

A pályázatra egyéni, és csoportos díjazás is volt. A gyermekek rajzzal, vagy dobozzal nevezhettek be. Az egyéni kategóriában a 3. díj megosztott lett: Kránitz Kata, Kriston Petra és Nagy Bálint alkotópáros, valamint Skarlát Flóra kapták azt. A második díjat Kisfaludy Róza érdemelte ki, az első díjat pedig Czinder Ildikónak ítélték oda.


fotó: Griechisch Tamás

A csoportos kategóriában a Hunyadi János Általános Iskola 5. C osztálya lett a harmadik, a Fehérlófia című alkotással. Őket Dergezné Élő Rózsa, Szabó Darida Ágnes készítették fel. A második helyezést a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola 2. a osztálya érdemelte ki, a Királyfiú Kis Miklós című alkotásával, amelynek elkészítésében Páderné Bokor Éva segítette őket. 


fotó: Griechisch Tamás

Az első hely megosztott lett: a Lackner Kristóf Általános Iskola 5. a osztálya, Petrika meg a medve című alkotása, valamint a Gárdonyi Géza Általános Iskola 5. É – Mezőszárnyasi nevű pályázata nyerték el a legjobbnak járó díjat. Előbbi osztályt Palkovits Tamásné, utóbbit Kis Andrea készítette fel. 


fotó: Griechisch Tamás

A pályázat keretében számos különdíjat, és emléklapot is adtak a nevezőknek.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek