| 2020. augusztus. 16. | 1 perc olvasás

XXVI. Soproni Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó

A koronavírus és az esős idő is átírta a hagyományos fúvóstalálkozó forgatókönyvét Sopronban. Idén, az elmúlt évektől eltérően augusztus 16-án rendezték meg az eseményt, amelynek helyszíne eredetileg városunk főtere lett volna, de az eső miatt a Liszt Központban találkoztak a résztvevő zenekarok.

Eredetileg június végén adtak volna randevút egymásnak a zenekarok, de a pandémia miatt csak augusztus közepén tudtak találkozni - tudtuk meg a Juventus Koncert Fúvószenekar vezetőjétől. Dr. Friedrich András örömét fejezte ki, hogy a Rába Koncert Fúvószenekar, a mosonmagyaróvári KÜHNE Koncert Fúvószenekar és a bécsújhelyi Eisenbahnermusikvereines Flugrad Wiener Neustadt is megjelent ezen a különleges találkozón. Emellett mazsorettek is felléptek a Liszt Központban tartott eseményen.


fotó: Griechisch Tamás

Sopron Önkormányzata nevében Filep Márk köszöntötte a zenekarokat. Az önkormányzati képviselő kiemelte, hogy ez a nagy múltú esemény még a pandémia idején sem maradt el. Hozzátette, a szervezők nagyszerű munkát végeztek, hogy ez a fúvószenei élmény ebben az évben is a város életének része legyen. 

Filep Márk és Dr. Friedrich András
Filep Márk és Dr. Friedrich András
fotó: Griechisch Tamás

XXVI. Soproni Nemzetközi Fúvószenekari találkozó a fákkal övezett Erzsébet kerti zenepavilonban folytatódott, ahol klasszikusok művei, könnyűzenék, filmzenék és polkák csendülnek fel.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek