Az új Lőver Uszodát örömmel „lakták be” a vízilabdázók. Az impozáns komplexumba egy nagy siker után érkeztek: a magyar válogatott ezüstérmet nyert a női vízilabda-világliga athéni szuperdöntőjében: az együttes –, amely a 2016-os Európa-bajnokság óta először döntőzött világversenyen – története második érmét szerezte a világligában, valamint kiemelt egyéni teljesítmények is születtek.
A csapat trénere, Bíró Attila úgy fogalmazott: minden igényt kielégítő az uszoda.
„Tegnap kipróbáltuk az összes medencét a lányokkal, a 25 métereset egy úszóprogrammal, az 50 métereset pedig már vízilabdával. Minden igényt kielégítő a sport szempontjából, remek komplexum. A világliga-ezüstérem jó visszajelzés volt arról a munkáról, amit végzünk. Nem vonnék le túl sok konzekvenciát ebből, hiszen az olimpiára készülünk, a világligára amolyan felkészülésként tekintettem a korábbi években is – értékelte az elmúlt időszakot a szövetségi kapitány.
A szakember szerint a csapat nem rossz, de még fejlődniük kell, az érem és a döntő komoly önbizalmat adhat a játékosoknak.
„A hétvégén a soproniak egy remek hangulatú látványos meccset láthatnak" – harangozta be a szombati találkozót a tréner.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F03%2Ffd%2Fep21062503_2bzg.jpg)
fotó: Filep István
16:00-kor a magyar női vízilabda-válogatott és a magyar egyetemi együttes játszik gálamérkőzést. A nemzeti csapat egyik kiemelkedő alakja, Vályi Vanda is csobbant ma a nyilvános edzésen. A játékos is elégedett volt a komplexummal.
„Az összes medencében megfordultunk, nagyon impozáns lett az uszoda. Úszó- és vízilabdaedzést is végeztünk, szombaton pedig Magyarország legjobb női vízilabdázói játszanak meccset, amit érdemes megtekinteni a soproniaknak" – emelte ki Vályi Vanda.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F00%2F7e%2Fep21062507_3aht.jpg)
fotó: Filep István
A világliga küzdelmei alatt kétszer is a meccs emberének választották Magyari Aldát, a nemzeti együttes hálóőrét. A kapus izgatottan várja a holnapi mérkőzést és az olimpiát is. „Remek időszakot tudhatok magam mögött, de az volt a legfontosabb, hogy csapatként küzdöttünk. Bizakodva várom az olimpiát."
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F90%2Fbf%2Fep21062524_zrtl.jpg)
fotó: Filep István
Az edzésen dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere is jelen volt, aki szerint remek nyitány a magyar női vízilabda-válogatott mérkőzése.
„Kívánni sem kívánhattunk volna rangosabb eseménymegnyitót, hiszen 26-án, szombat délután a magyar női vízilabda-válogatott az egyetemi válogatottal csap össze az új Lőver Uszodában. Nagyon örülünk, hogy létrejött ez a fejlesztés – a magyar kormánynak betudhatóan – 14 milliárd forintból, és ezt bizony meg kell ünnepelni – hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián.
„Vasárnap pedig már nyitva áll a soproniak előtt is a létesítmény, amit ezúttal ingyen használhatnak" – tette hozzá Sopron polgármestere.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Faf%2Fcc%2Fep21062531_93u8.jpg)
fotó: Filep István
A mérkőzést meghívó birtokában lehet megtekinteni a járványügyi szabályok betartása mellett. A nagyközönség a Sopron TV-ben és online felületén, valamint Youtube csatornáján követheti nyomon a találkozót.