Újabb érdekes kiállítás nyílt a Kárpáti malom Malmárium galériájában. Dr. Korzenszky Richárd bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság egykori elöljárójának kiállítását augusztus 23-án 11 órakor nyitották meg.
A megnyitón a fuvolajáték után dr. Kárpáti György, a Malmárium tulajdonosa köszöntötte az atyát és az érdeklődőket. Kifejtette, nagy örömére szolgál, hogy ez már a 11. kiállítás a gelériában, és hangsúlyozta a kultúrális programok fontosságát.
Valamikor 100 évvel ezelőtt nagyapám, Kárpáti Sándor zeneszerző a malomnak a kertjében összejöveteleket és koncerteket tartott. Akkoriban a malomnak ez a része még panzió volt, és ezek a koncertek a látogatóknak hatalmas élményt jelentettek. Nemcsak zenészek, hanem festők és irodalmárok is rendszeresen ellátogattak ide, így nagyapám gyakorlatilag egy kulturális központot hozott létre. Amikor a malmot felújítottuk, úgy döntöttünk, hogy folytatjuk nagyapám hagyatékát, és nagy örömömre szolgál, hogy ez sikerült is.
Fotó: Horváth Ádám Bence
A fotóművészként is nagy sikereket elérő dr. Korzenszky Richárd atya elmondta, hogy minden képét zarándokútja során készítette Izraelben, a Szentföldön, innen ered a tárlat címe: „A Szent föld varázsa”. Már egészen gyermekkorától a fotózás rajongója, és nagyon boldog, hogy szenvedélyének már évtizedek óta élhet.
A kiállítás címe „A Szent Föld varázsa”, tehát a képek a Szentföldön, Izraelben készültek, Jézus nyomában, amikor ott jártam zarándokúton. Gyerekkorom óta a fényképezés a fotózással együtt szerves része az életemnek, és szeretném megsejtetni azokkal is, akik még nem jutottak el a Szentföldre, milyen csodálatos ez a hely.
Fotó: Horváth Ádám Bence
Az atya humoros megnyitója után a résztvevők megtekinthették a lenyűgöző kiállítást, később pedig egy filmvetítésen is részt vehettek.