| 2025. augusztus. 21. | 2 perc olvasás

Gólyatábor és balekhét a Soproni Egyetemen

A hétvégén veszi kezdetét a Soproni Egyetem hagyományos balekhete és gólyatábora. 2025. augusztus 24-én vasárnap folyamatosan érkeznek a soproni vasútállomásra az idén rekordszámban felvett elsőévesek, akik a hagyományos szekérhúzással indítják meg a balekhetet.

 
bALEK, balekhét, pogány, gólya? Mit is értünk a fogalmak alatt a Soproni Egyetemen?

Az ősi Alma Materben, Selmecbányán már a múlt században fogadták a beiratkozás előtt álló fiatalokat - néhány ugratás és vicc mellett -, majd a felsőbb éves hallgatók bemutatták nekik a várost, az egyetemi szokásokat. Többek között megismerhették az idősebb hallgatókat, és gyakran a szállás keresésében is segítettek. Ez a kedves szokás maradt meg akkor, amikor az iskola Sopronba költözött.

Fotó (2024): Rombai Péter

A hagyományokban résztvevő elsőévest nem gólyának, hanem baleknak hívják, így a név is innen ered: balekhét. A „balek” szó mellett az első hónapokban a „pogány” kifejezést is használják a felsőbb évesek az elsős egyetemistákra. Ez a Soproni Egyetemen nem csúfolódás, hanem a több mint 150 éves selmeci diákhagyomány része, amelynek pozitív üzenete máig érvényes: az idősebb hallgatók, a firmák mindenben segítik a frissen érkező egyetemistákat, hogy otthon érezzék magukat Sopronban és az egyetemi közösségben.

A balekhét legfontosabb küldetése, hogy az elsőéves egyetemi hallgatókban tudatosítsa, egy olyan közösségbe kerültek, amelyben a fő összetartó erő a selmeci diákhagyományokban leledzik, s ezen közösség tagjának lenni nem kötelesség, hanem érdem. A szervezők hangsúlyozzák: minden program önkéntes, biztonságos, és a közösség építését szolgálja. Az egyetemi élet természetesen balekhét nélkül is elkezdhető, de aki részt vesz, egy életre szóló élményt és összetartó közösséget nyer.

Az idén rekordszámban felvett elsőéveseket átgondolt és szórakoztató programok várják, az elkövetkező héten tehát a város több pontján találkozhatunk majd a hivatalos egyetemi egyenruhát, a waldent viselő idősebb egyetemista hallgatókkal, a firmákkal és az ifjak csoportjaival. A régi hagyományokat idéző, katonásan rendezett sorban vonuló fiatalság a balekhét igazi motívuma. A város terein, utcáin is gyakran felcsendül majd a hagyományos „Jó szerencsét!" köszöntés.

Fotó (2024): Rombai Péter

A három hagyományőrző kar közül, vasárnap 14 órától, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari és a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi kar, majd 17 órától az Erdőmérnöki Kar balekjai érkeznek, akik a felsőbb évesekkel közösen, szekérhúzásával veszik célba a diákszállókat.

2025.08.25-én hétfőn a Benedek Elek Pedagógiai Karra is megérkeznek az elsőéves hallgatók, vagyis a gólyák.

Tekintsék meg 2024-es galériánkat az eseményről!

 

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek