| 2022. április. 28. | 2 perc olvasás

Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! Ökoiskola lett a Soproni Széchenyi István Gimnázium

A közelmúltban vehette át az Ökoiskola címet a soproni Széchenyi István Gimnázium. Már több évtizede lényegesnek tartja az intézmény a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot, mely az iskola hétköznapjait is átitatja, de most látták annak fontosságát, hogy pályázzanak is a címre.

Ezt a címet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Agrárminisztérium közösen ítélheti oda. Az Ökoiskola cím azzal jár, hogy az intézmény vállalja a pedagógiai programjában az intézményesült fenntarthatóságot és a környezetvédelmet. Vállalja, hogy nemcsak a tanulói, hanem a tantestület és a partnerek, szülők felé is közvetíti ezt az értéket. A pedagógusoknak feladata, hogy a bennük lévő elméleti tudást gyakorlati tudássá alakítsák és a tanulókat segítsék ezáltal. Az iskola pedagógiai programjában nemcsak környezetismeret órán találkoznak a témával a diákok, hanem akár nyelvórán vagy irodalom órán is, hisz a kollégák olyan szövegeket adnak fel, melyek a témához kapcsolhatóak – mondta el Farkas Gábor igazgató a Szerda Este Hét témája című műsorában.

Foto: Griechisch Tamás

A Széchenyi-gimnázium számos programmal és tevékenységgel támogatja az ökoprogramot. Különböző fenntarthatósági projektnapok vannak, workshopok külsős szakemberekkel. Kapcsolatunk van a Soproni Egyetemmel, a Fertő-Hanság Nemzeti Parkkal, így például lesz egy nyári táborunk, ahol a nemzeti park területén testközelből tapaszthatják meg a gyerekek a természet közelségét.- meséli Simon György témafelelős tanár.

Foto: Griechisch Tamás

Mi már évtizedek óta csináljuk ezeket a tevékenységeket, melyek a hétköznapjaink részei voltak, de most tartottuk fontosnak, hogy ezt a címet megpályázzuk, és hogy most már megérdemeljük azt, hogy ezt a címet a zászlónkra tűzzük. Mi a jövő értelmiségiit, döntéshozóit neveljük itt, és elengedhetetlen, hogy ezeket az értékeket átadjuk nekik - hangsúlyozta Farkas Gábor.

Foto: Griechisch Tamás

A középiskolás diákok nagyon nyitottak és elkötelezettek a „zöld gondolatok” iránt, fontosnak tartják a környezetvédelmet, hisz a jövőjükről van szó. Viszont a kamaszos lendület miatt elég szélsőséges megoldásaik vannak. Hihetetlenül kreatívak a gyerekek arra vonatkozóan, hogy mit tudnának tenni annak érdekében, hogy védjék a környezetet, de mi, felnőttek vagyunk azok, akik ezeket a kreatív ötleteteket becsatornázzuk a megvalósítás folyamatába.

Foto: Griechisch Tamás

Sok esetben vannak világmegváltó tervek, ugyanakkor a mikrokörnyezetünkben a legalapvetőbb dolgokat nehezen tudjuk bevezetnim, pl. a villanyok lekapcsolása vagy a vízpazarlás egy-egy fürdésnél. Többek között ezekről beszélgetünk diákjainkkal. Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!

A teljes beszélgetést itt nézhetik meg:

 

 

Legnépszerűbb cikkek