Az esemény elején Berkes László a Global Grappling versenyigazgatója köszöntötte az első soproni megmérettetés alkalmából a résztvevő versenyzőket, megköszönve Sopron városának a támogatását.
fotó: Griechisch Tamás
Barcza Attila az Ifjúsági, Turisztikai és Sport Bizottság elnöke, köszöntőjében annak az örömének adott hangot, hogy Sopron is otthont adhatott a grappling magyar bajnokságnak. Elmondta, hogy az idén októberben rendezett bakui Global Grappling világbajnokságon két soproni versenyző is részt vett, ahonnan Táp Ferenc ezüst, Dénes Ákos pedig bronzéremmel térhetett haza.
Megköszönte a soproni Növényi Sportakadémiának és vezetőjének Babos Zoltánnak a lelkiismeretes munkát. Kiemelte, hogy Sopron a nemzet sportvárosa, számos sportszervezettel, edzővel, sportolóval és a mostani sportesemény is csak tovább színesíti a városi sportpalettát. Barcza Attil zárásként mindenkinek sportszerű, balesetmentes és jó hangulatú versenyzést kívánt.
fotó: Griechisch Tamás
Növényi Norbert olimpikon, kick box, MMA és grappling világbajnok bevezetőjében megköszönte a szervezőknek a munkájukat, és reméli hogy ezzel Sopronban is hagyománnyá válhat a grappling bajnokság és lehetőség nyílik minden évben versenyt rendezni e sportágban, mely egyre népszerűbbé kezd válni hazánkban is. Annak a reményének is hangot adott, hogy a grappling növekvő népszerűsége idővel ki fogja juttatni majd az olimpiára.
fotó: Griechisch Tamás
Az első forduló legeredményesebb versenyzője Dénes Ákos lett, aki a soproni Növény Sportakadémia sportolója. A versenyek elején különdíjat vehetett át, majd taiko dobosok bemutatójával kezdetetét vette a bajnokság.
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3a%2Fdc%2Fgrappling-arena-ba-tom-7394_f3wg.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F73%2F04%2Fgrappling-arena-ba-tom-7247_hjh9.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff3%2F13%2Fgrappling-arena-ba-tom-7458_033j.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F24%2Fb1%2Fgrappling-arena-ba-tom-7439_nmjp.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F52%2Fa2%2Fgrappling-arena-ba-tom-7412_6c9h.jpg)