A magyar reformkorszakot két nagy formátumú politikus eszmeisége határozta meg karakteresen. Gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos. Jellemezve politikusi ars poetica-jukat azt mondhatnánk, hogy Széchenyi az evolúció, míg Kossuth a revolúció.

A magyarországi problémák megoldására felvetülő kérdésekre, a mit-re és a miért-re hasonló válaszokat adtak, azonban a megvalósítás módjára, a hogyanra már teljesen eltérő elképzeléseik és megvalósítási javaslataik voltak.

Széchenyi a megfontolt, minden körülményt mérlegelő, megegyezésen és kiegyezésen alapuló szerves fejlődés, a reformok híve volt. Széles körű szellemi éleslátása sebészi pontossággal nevezte nevén a magyar haza elmaradásának okait, ugyanakkor olyan megoldási javaslatokkal élt, amik nem voltak hiú ábrándok, megvalósíthatatlan illúziók. Az ő politikája a lehetőségek felismerésének és megvalósításának művészete volt. Széles tárgyi tudása, reálpolitikai érzéke, geopolitikai tájékozottsága, hazaszeretete és morális tisztasága emelte őt nemcsak a magyar, de a nemzetközi közélet szereplői fölé is.

Míg Kossuth Lajost radikális ellenzéki politikusként jellemezhetjük, addig Széchenyit nem lehet a politikai palettán sehová beskatulyázni. Ő volt az arany közép út, a „Híd Ember”, a mérleg nyelve, aki szellemi bölcsességgel próbált egyensúlyozni a szenvedélyek végletei között.

Széchenyi aktív politikai jelenléte nélkül ma nem mondhatnánk büszkén, hogy az 1848-as márciusi magyar forradalom a világ egyetlen vér nélküli, erőszak mentes, mondhatni spirituálisan tiszta, a közéletet, a gazdaságot, a politikát és a jogrendszert megreformáló forradalmi átalakulása volt.

Amíg Európa többi részén a nyers indulatok és az erőszakos szenvedélyesség jellemezték a forradalmi hangulatot, addig Magyarországon széles körben kiterjesztett jogokról, igazságosságról, közteherviselésről, parlamentáris demokráciáról, gazdaságfejlesztésről, közlekedés fejlesztésről, népnevelésről és közművelődésről szólt a disputa, egészen addig, amíg Széchenyi szellemi vezetése mellett zajlódtak a folyamatok.

Széchenyi meggyőződése szerint tartós, hatékony, időtálló, a társadalom minden szegmensét megreformáló eredményeket csak az uralkodóval és Ausztriával való megegyezéssel, kiegyezéssel, közös együttműködés révén lehet elérni. Kossuth radikális vehemenciáját, használható ötleteit is felhasználta, mintegy katalizátorként gyorsítva a történések menetét, de elsőbbséget mindig a józan ész belátásának adott a tagadás és kurucos lázadás kiszámíthatatlan csapongásával szemben.

Amíg Széchenyi kezében tarthatta a karmesteri pálcát és eszmeisége, gondolatai hatottak mind a bécsi udvar, mind a magyar országgyűlés és közélet sorsformáló erőire, addig az általa megálmodott társadalmi átalakulás beteljesedni látszott.

Kiváló reálpolitikus, minden fél igényeit és érdekeit figyelembe vevő megtermékenyítő gondolatai hatottak mind a bécsi, mind a magyar közélet meghatározó alakjainak sorsformáló tevékenységére, minek köszönhetően reform elképzelései alakot és formát öltöttek. Így állhatott fel az első magyar felelős kormány Batthyány Lajos vezetésével, melyben ő maga is szerepet vállalt, mint Közlekedési és közmunkaügyi miniszter. Ezzel megvalósult azon elképzelése, hogy a császári és királyi állami, államigazgatási keretek között jött létre a szuverén és az osztrák birodalmi politikától független magyar állam. Önálló külügy, hadügy, pénzügy … stb., saját nemzeti bank, de megmaradt a nádor és a király politikai szerepe is. Az uralkodó és az országgyűlés közé ékelődött be a független magyar kormány. Óriási politikai bravúr volt ez, ráadásul a nádor és bécsi politikai kapcsolatai révén azt is elérte, hogy a mindezt jogilag is rögzítő, törvénybe iktató „Áprilisi törvényeket”, V. Ferdinánd ratifikálta.

Győzelem, beteljesedett mindaz, amiért 30 éve éjt nappallá téve dolgozott. Széchenyi és a magyarság tragédiája, hogy 1848 augusztusától, olyan radikális, kontrollálhatatlan szélsőséges politikai erők szabadultak el, amire Széchenyinek, de már Kossuthnak sem volt érdemi befolyása. Széchenyi 1848 szeptemberében idegösszeomlással kerül a döblingi elmegyógyintézetbe, és ezt követően szellemi vezető nélkül száguld a nemzet szekere a szakadék felé. Széchenyi kiválásával szinte minden érdemi együttműködés megszűnt a bécsi udvar és a magyar politikai közélet között. V. Ferdinándot és István nádort is félreállították a háttérhatalmi erők. Az új osztrák uralkodó Ferenc József lett, akivel visszavonatták az „Áprilisi törvényeket”, és a magyar királyság gyakorlatilag megszűnt, mint politikai status quo létezni. Így robban ki a szabadságharc, ami lángba és vérbe borította a hazát.

Megemlékezésünket zárjuk a korszakra jellemző Széchenyi idézetekkel:

„Érzem tisztán – egy magasabb hatalom eszköze vagyok… Ó Istenem, micsoda előnytelen területre álltam! Követnek lenni! Mindenfelől megszégyenülés és semmi hála! Mivelhogy én csak úgy tudok jól munkálkodni, ha senki észre sem veszi. Minden rosszat az én rovásomra fognak írni, a jót pedig másoknak tulajdonítják!”

„Igen világos előttem: leginkább én vagyok a bűnös ebben az általános nyomorúságban, mely Ausztriát és kivált Magyarországot sújtani fogja! Írásaim felébresztették az „alja magyart”, miképpen Shakespeare mondja. A Kaszinók hozták létre a Köröket etc. Olyan alapot vetettem, mely piedesztálul szolgált Kossuthnak és Batthyány Lajosnak! Szétmorzsolódva érzem magam! A kínnak és a gyötrelemnek micsoda tengerét kell majd végigszenvednem a kibékítésért! Lehetetlennek látszik!”

„Semmit sem tettem rögtönzésként vagy pillanatnyi felhevülés következtében, de minden léptem, minden tettem -habár lelkesedésem néha az egekbe ragadott- egy előre kiszámított messze ható tervnek a szüleménye. Nem szenvedélyből léptem a nyilvános élet mezejére, de kötelességérzés utáni elszántságból,…”

„Hibát találni vajmi könnyű, s azt mindenki tud, de jobbat létrehozni – bizony nehéz.”

„Némelyik mindenkor a maga becses személyével áll a közjó útjában, s így azt saját árnyéka miatt sosem láthatja.”

„Sötét felhő borong a magyarnak oly ritkán tiszta és annyi zivatarral telt egén, és sok becsületes kebel eped, látván, a szenvedélyek árján mily nehezen tör keresztül magának utat az ész.”

„Minden reformot az embernél és különösen önmagunknál kell kezdeni.”

„Csendes reformációt hozni hazánkra a mi legszentebb tisztünk.”

„Reformokra szükségünk van, s akkor kellene magunkat reformálnunk, mikor az idő még a miénk, s kezünkben a hatalom, s ekképp mi jelölnénk ki a változások útkörét; mintsem addig várnunk – mert hiába, haladnunk kell –, míg vagy igen kevesen vagy igen sokan fognak minket reformálni, és sem az idő, sem a hatalom többé nem lesz mienk, s idegen kéz tűzi ki további pályaköreinket.”

„A köznépet emeljük magunkhoz, engedjünk néki szabadságot! ….    

Emeljük tehát a népnevelést…. A kiművelt emberfő a nemzet igazi hatalma.”

„A harc civilizáció és sötétség közt napról napra hangosabb.”

Borítókép; SopronMédia archívum