| 7 perc olvasás

Gulyás Gergely: A kormány kényszersorozásért felelős ukrán katonai vezetőket tiltott ki

A kormány három olyan ukrán katonai vezetőt tiltott ki, aki a kényszersorozásért felelős – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

CIKKÜNK FRISSÜLT!

Gulyás Gergely elmondta, a kormány szomorúan vette tudomásul, hogy folytatódik a kényszersorozás Kárpátalján, és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására hívta fel az ukrán hatóságok figyelmét a kormány nevében.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett arra, hogy „tavaly Sebestyén József honfitársunk halt bele a kényszersorozásba”, most pedig egy szívbeteg, az ukrán sorozóbizottságok által is többször alkalmatlannak nyilvánított magyar ember lett áldozata ennek.

Ez egy megtámadott, háborúban álló országban is elfogadhatatlan – hangsúlyozta, jelezve:

a magyar kormány „különösen kényes” arra, ha a kárpátaljai magyarság jogait veszik semmibe.

Elmondta: döntöttek három olyan katonai vezető kitiltásáról, akik a kényszersorozásért felelősek. Az európai normákkal is ellentétes az, ami történt, ezért a schengeni övezetből történő kitiltásokat is elrendelte a kormány – közölte.

Gulyás Gergely rámutatott: „ezt az Ukrajnát akarják már 2027-ben beléptetni az Európai Unióba”, nekik akar az EU több ütemben összesen 1500 milliárdos támogatást adni. Ezért is kiemelt fontosságú a nemzeti petíció – tette hozzá.

 

A miniszter közölte, a magyar álláspont mindig is egyértelmű volt: Magyarország elítélte az orosz támadást, befogadta az Ukrajnából menekülőket, humanitárius segítséget nyújtott. De az is mindig világos volt , hogy Magyarország a béke pártján áll, a lehető leggyorsabban tűzszünetet és békét akar Ukrajnában. Világossá tettük azt is, hogy ez „nem a mi háborúnk, nem vagyunk hajlandóak katonákat és fegyvereket küldeni és nem fizetünk Ukrajnáért” – fogalmazott.

Úgy összegzett, mindezt az európai politikában érvényesíteni kell, és az ehhez szükséges erős felhatalmazást a nemzeti petíció és a választás adhatja majd meg.
Gulyás Gergely felhívta arra is a figyelmet, több millió családhoz érkezik a napokban magasabb fizetés a januári bérek utalásával.

Elmondta,

a minimálbér-emelés, a közszféra béremelése, a családi adókedvezmények emelése és további adómentességek is hatályba léptek.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány kétszer ötven százalékkal emelte meg, azaz megduplázta a családi adókedvezményt: tavaly július 1-jével, illetve idén január 1-jével. Közölte azt is, a háromgyerekes édesanyáknak tavaly novembertől, a 40 év alatti kétgyermekes édesanyáknak pedig 2026 év elejétől nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük.

Értékelése szerint világos rendszer ad ki a szabályozás: 25 év alatt senkinek nem kell szja-t fizetnie, ahogy a 30 év alatti egygyermekes édesanyáknak sem, a 40 év alatti kétgyermekes anyák sem fizetnek szja-t, míg a három- vagy többgyermekes édesanyák egyáltalán nem fizetnek személyi jövedelemadót.

Hozzátette, a céljuk az, amit meg is fognak valósítani, hogy jövő évtől az 50 év alatti kétgyermekes édesanyák se fizessenek szja-t, majd a későbbiekben a 60 év alattiak sem, és a végül egyetlen kétgyermekes anya sem fizet majd szja-t. Gulyás Gergely kitért arra, hogy a minimálbér 322 ezer forintra emelkedett. Ez a 16. legmagasabb minimálbér az EU-ban – mutatott rá.

Fotó: MTI/Purger Tamás

Kifejtette, a minimálbérrel kapcsolatos statisztikák ugyanakkor nem adnak valós képet, mert Magyarországon kétszintű minimálbér van, míg az országok nagy többségében ez nem így van. Magyarországon a garantált bérminimumot kell figyelembe venni, az ugyanis 700 ezer emberre, míg a minimálbér alig több mint 200 ezer emberre vonatkozik – részletezte, közölve azt is, a garantált bérminimumot figyelembe véve Magyarország jobban áll a statisztikában.

Szólt arról is, januártól átlagosan 10 százalékkal nőtt a tanárok, óvodapedagógusok bére, így az átlagkeresetük 936 ezer forintra nőtt, vagyis ebben a ciklusban több mint megduplázták a tanári béreket. A kulturális, szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók 15 százalékos béremelése egy fontos, bár önmagában nem elegendő lépés, amelyet a jövőben folytatni kell – tette hozzá.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a közszféra dolgozóinak rendelkezésére álló egymillió forintos otthontámogatást közel 150 ezren igényelték eddig.

Már 75 ezren nyújtottak be pályázatot az otthoni energiatároló programra

– közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, jelezve, hogy a kormány meg fogja emelni az eredetileg 100 milliárdos program keretösszegét. Hozzátette: a pályázati időszak lezárultával, március 15. után döntenek a támogatási keret emelésének összegéről.

Hangsúlyozta: a 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatással a kormány célja, hogy minél többen legyenek képesek nemcsak termelni, hanem tárolni is a napenergiát, és ennek köszönhetően érdemben tovább csökkentsék a családok energiakiadásait – mondta a miniszter.

Bejelentette,

péntektől kézbesíti a postás a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét.

Gulyás Gergely elmondta: azoknak a nyugdíjasoknak, akik banki átutalást kértek, február 12-én utalják a február havi nyugdíjat, egy nappal később pedig a 13. havit és a 14. havi nyugdíj első részletét.

Vitályos Eszter kormányszóvivő tájékoztatott:

az elmúlt héten több mint 43 milliárd forint összegben adtak át beruházásokat Magyarországon.

Számos gazdaságfejlesztési beruházás valósult meg – mondta, kiemelve ezek közül a 100 százalékban magyar tulajdonú, zöldség-gyümölcs gyorsfagyasztással foglalkozó Agrosprint Zrt. 9 milliárd forintos beruházását, amelyhez a kormány 3,5 milliárd forintos támogatást biztosít. A kapacitásbővítést, digitalizációt és automatizációt célzó fejlesztés a cég két telephelyen, Karcagon és Nyírlugoson valósult meg.

 

A kormányszóvivő elmondta: száz új munkahelyet teremtett a BioTech USA legújabb, mintegy 9,5 milliárd forintos beruházási programja. A magyar tulajdonú vállalat Szadán robotizált szeletgyártó üzemet épített, Dunakeszin pedig kapacitásbővítést hajtott végre, amelyhez a kormány 2,9 milliárd forint támogatást nyújtott.

Vitályos Eszter beszámolt arról is: a dél-dunántúli régió versenyképességét növeli a magyar tulajdonú EL-Q Invest Kft. közel 2,5 milliárd forintért építette meg üzemét, ahol magas technológiai színvonalon, zöldenergia felhasználásával károsanyag-kibocsátás nélkül fog 100 százalékos tisztaságú nitrogént előállítani.

A kormány 530 millió forint támogatást nyújtott a projekthez, így segítve 16 új munkahely létrejöttét is.

A német tulajdonosi háttérrel rendelkező Körber Hungária Kft. Pécsett bővíti szolgáltató központját, a MAM-Hungária Kft. mintegy 4,5 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre, amelyhez a kormány 870 millió forint támogatást nyújt.

Fotó: MTI/Purger Tamás

A településfejlesztési beruházások közül kiemelte a kunszentmiklósi új közösségi házat, a sajóvámosi közösségi ház és a tokaji kormányablak felújítását, a Csököly településen megépült új művelődési házat és a karcagi sportcsarnok energetikai korszerűsítését. Megemlítette, hogy Gyulán felújították a Gál Ferenc Egyetem Egészség és Szociális Tudományi Karának épületét, a szegedi Fodor József Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolában pedig bemutatóüzemet hoztak létre.

Gulyás Gergely elmondta: azoknak a nyugdíjasoknak, akik banki átutalást kértek, február 12-én utalják a február havi nyugdíjat, egy nappal később pedig a 13. havit és a 14. havi nyugdíj első részletét.

Több millió családhoz érkezik a napokban magasabb fizetés a januári bérek utalásával

– hívta fel a figyelmet. Gulyás Gergely elmondta, a minimálbér-emelés, a közszféra béremelése, családi adókedvezmények emelése és további adómentességek is hatályba léptek.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány kétszer ötven százalékkal emelte meg, azaz megduplázta a családi adókedvezményt: tavaly július 1-jével, illetve idén január 1-jével. Közölte azt is, a háromgyerekes édesanyáknak tavaly novembertől, a 40 év alatti kétgyermekes édesanyáknak pedig 2026 év elejétől nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük.

Gulyás Gergely kitért arra, hogy a minimálbér 322 ezer forintra emelkedett. Januártól átlagosan 10 százalékkal nőtt a tanárok, óvodapedagógusok bére. A kulturális, szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók 15 százalékos béremelése egy fontos, bár önmagában nem elegendő lépés, amelyet a jövőben folytatni kell – tette hozzá.

A Tisza Párt valódi programja a Brüsszelnek tett ígéretek tárháza: adóemelés, 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, rezsicsökkentés eltörlése

– írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

Gulyás Gergely hozzátette: jobb lenne ezen az úton megállni. Ha a Tisza nem tud, akkor a választóknak kell őket megállítani. „ A Fidesz a biztos választás!” – hangsúlyozta. A miniszter a bejegyzésben megosztott videóban Csercsa Balázsra utalva azt mondta: a Tisza korábbi politikusának, kabinetvezetőjének nyilatkozatából mindenkinek világos kell, hogy legyen, hogy a Tisza valódi programja az Európai Uniónak, Brüsszelnek tett ígéretek tárháza. Ezt hívják konvergenciaprogramnak – mutatott rá.

A Tisza beszél egy programról, ami a magyar választópolgárok megtévesztését szolgálja, de van egy valódi programja, amelyet Brüsszelnek, sőt Brüsszelben írtak, és azt a célt szolgálja, hogy az európai unió elvárásait Budapest is teljesítse, hiszen erre az elmúlt bő évtizedben Magyarország soha nem volt hajlandó

– fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A videóban idézték Csercsa Balázst, aki arról beszélt, hogy „Magyar Péter maga jelentette be, hogy ilyen konvergenciaprogram létezik, és csak miután az Index ezt megjelentette, akkor rohamtempóban elkezdtek egy új gazdasági programot kidolgozni. Egy olyan gazdasági programot, amelyet aztán a kampányban fel lehet használni”.

 

Gulyás Gergely megjegyezte: tudjuk azt, hogy a Tisza Párt Ukrajna uniós csatlakozásának támogatója. Azt is tudjuk, hogy a legbrüsszelibb párt, az Európai Néppárt tagja, és azt is tudjuk most már, hogy egy olyan konvergenciaprogram készült, ami Brüsszelnek akart megfelelni.

Ez nyilvánvalóan jelenti a különböző, már most is létező brüsszeli dokumentumokban foglaltak teljesítését, a 13. és 14. havi nyugdíj elvételét, a rezsicsökkentés megszüntetését, a különböző nagy multinacionális cégeket terhelő adók felszámolását – mondta Gulyás Gergely.

 

Borítókép: MTI/Purger Tamás

 

 

Legnépszerűbb cikkek