| 2021. február. 11. | 1 perc olvasás

Gulyás Gergely - Védettséget igazoló okiratot fog bevezetni a kormány

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy az oltások folyamatosan zajlanak hazánkban. Az egészségügyi dolgozók közel 90 százaléka már élt az oltási lehetőséggel. Most már elkezdődött a hatvan év felettiek és a hatvan év alatti, krónikus beteg oltása is.

294 624 embert oltottak be szerdáig. Több mint 117 ezren már a második oltást is megkapták.

A várt vakcinaszállítmányok ismeretében a jövő héten folytatni tudják a hatvan év felettiek és a hatvan év alatti krónikus beteg oltását. Az oltócsoportok vissza fognak térni azokba a szociális intézményekbe, amelyekben valamilyen oknál fogva nem tudtak mindenkit beoltani, aki azt szerette volna.
Felhívta a figyelmet, hogy mivel lassan érkeznek az uniós beszerzésből a vakcinák, Magyarország több keleti vakcinagyártóval is megegyezett, így az oroszokkal és a kínaiakkal is.
A következő hetekben 500 ezer adag Sinopharm vakcina fog érkezni, és a Magyarországra érkező vakcinákat a szakemberek természetesen meg fogják vizsgálni – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

A kormány nemcsak keletről, hanem nyugatról is próbál még több vakcinát szerezni, habár a már lekötött mennyiségű vakcina elegendő lenne, ám ezek lassan érkeznek az országba. Ezért fontos, hogy minél több szállítótól szerezzenek be, hogy minél hamarabb be tudjanak oltani mindenkit – mondta a miniszter.

Jön a vakcinaútlevél

Védettséget igazoló okiratot fog bevezetni a kormány, ezt azok fogják megkapni, akiket már beoltottak. Ennek nem lesz érvényességi ideje, azonban szerepelni fog benne a vakcina második beadásának időpontja.
Azok is kapnak majd ilyen igazolást, akik már felgyógyultak a betegségből, de az ő esetükben a negatív vírusteszt napja vagy a kórházból való távozás napja fog szerepelni – mondta Gulyás Gergely.
A harmadik módja az igazolás megszerzésének, hogy az emberek véréből kimutatják, hogy már átesett a fertőzésen, a vérből ugyanis kimutatható az antitest. Ezen állampolgárok számára költségtérítéses lesz az igazolás kiállítása, és négy hónapig lesz érvényes.

Legnépszerűbb cikkek