Gulyás  Lajos, amint le is írta, "magyar református papi kötelességének"  tartotta a keresztyén értékrend és erkölcs érvényesülését a közéletben is. A magyar sorskérdésért való felelősségvállalás jellemezte teljes  életét, amit a papi szolgálattól elválaszthatatlannak tartott. Az igazságkereső, autonóm embert, aki politikai szerepvállalással is  legjobb tudása és lelkiismerete szerint szolgálta a magyar nemzetet  elrettentő példának szánva végezte ki kíméletlenül 1957-ben a véres  megtorló Kádár-rendszer.

Gulyás Lajos reformártus mártír lelkipásztor holtteste 1957-es kivégzését követően volt a sopronkőhidai rabtemető jeltelen sírjában  1991-es újratemetéséig együtt a többi Győrben kivégzett mártírral.

A sopronkőhidai "301"-es parcella mártírjai:

Czifrik Lajos (Mosonmagyaróvár, 1914. - 1958. 01.15.), Földes Gábor (Budapest, 1923. -  1958. 01.15.), Gulyás Lajos (Kisújfalu, 1918. - 1957. 12.31.), Kiss Antal (Diószeg, 1933. - 1957. 12.31.), Tihanyi Árpád (Győr, 1916. -  1957. 12.31.), Török István (Sárvár, 1930. - 1958. 12.02.), Weintrager László (Mosonmagyaróvár, 1928. - 1958. 01.16.), Zsigmond Imre  (Doborgazsziget, 1924. - 1957. 12.31.) és kilencedikként Szigethy Attila  (Kapuvár, 1912. - 1957.08.12.), a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke.