Gyógyászati csodák Kapuváron: szénsavhófürdő, Veres-tű és az ország egyetlen röntgenmúzeuma

Kapuvár, a Rábaköz fővárosa és a Hanság kapuja nemcsak látnivalók és legendák terén kínál különlegességeket. Egyre nagyobb figyelem övezi az egészségturizmus területén is, hiszen 62 C°-os, 1762 méter mélyről előtörő minősített gyógyvizén túl országosan egyedülálló gyógyászati lehetőséget jelent kórházában a szénsavhó-(vagy szénsavgáz-) fürdő. De itt fejlesztette ki egykori tüdőgyógyásza, dr. Veres János 1937-ben a tüdőgyógyászatban és sebészetben egyaránt átütő előrelépést jelentő Veres-tűjét, és Kapuváron működik hazánk egyetlen röntgenmúzeuma is.

A „Kapuvári csoda” elnevezést egy grazi újságíró adta a Lumniczer Sándor Kórházban tett látogatása alkalmából annak az egyedülálló, hungarikumként is elismert gyógykezelési rendszernek, amely a perifériás érbetegségben (hétköznapi nevén: érszűkületben) szenvedők gyógyítására szolgál. Magyarországon kb. 3-400 ezer, Európában 60-70 millió embert érint ez a betegség. A szénsavhófürdő gyógyhatását dr. Megyesi Schwartz Pál ismerte fel, aki 1935-től körzeti orvos volt Mihályiban. A terápia alapját a -79 fokos szénsavhó alkotja, melyre forró vizet engedve tejfehér szénsavas köd képződik, mely másfélszer nehezebb a levegőnél, és így a speciálisan kialakított kezelőkádakat alulról felfelé tölti meg. A szénsavgázfürdő előnye a hagyományos szénsavas fürdővel szemben az, hogy a gáz mennyisége sokkal pontosabban szabályozható, és nem érvényesül a víz hidrosztatikus nyomása, hiszen a kádat a szénsavas köd tölti meg, nem a víz. Ezáltal kevésbé terheli a szervezetet, ráadásul bármely korosztály számára alkalmazható ez a gyógymód. Hatásmechanizmusa azon alapul, hogy a szén-dioxid a bőrön keresztül felszívódik és helyileg kitágítja a bőr alatti ereket. A szív funkciói javulnak, miközben a tüdőn keresztül a felesleges gáz eltávozik. Ebből kifolyólag a kúra olyan betegek számára is kifejezetten ajánlott, akiknél beszűkült a légzőfelület vagy a szív funkciói leromlottak, és azt már terhelni nem lehet.

Kép forrása: kapuvar.hu

A szénsav gyógyászati célokra való felhasználása egészen a római korig nyúlik vissza, a 16. században fekélyek és égési sérülések kezelésére alkalmazták. Erdélyben a 19. század, a mai Magyarország területén pedig az 1940-es évek óta ismerik a gázfürdőt. A páratlan tisztaságú, Répcelak és Mihályi környezetében található széndioxidgáz-mezőt az 1930-40-es évek mélyfúrásai során tárták fel. A felszínre törő szén-dioxidból szénsavhó - közismertebb nevén - szárazjég keletkezik. Ennek gyógyhatását dr. Megyesi Schwartz Pál ismerte fel, aki mihályi körorvos korában látta, mikor a gyerekek a szénsavhóval játszottak. Amikor vízbe dobták, reakciót váltott ki a vízben: füst, illetve gáz keletkezett. Schwartz doktor maga is érszűkületben szenvedett, a fenti jelenség pedig felkeltette érdeklődését és rendelőjében elkezdett kísérletezni a szénsavhó és a szénsavgáz hatásával. 1940-ben tisztítatlan szénsavhó felhasználásával fürdőkádban állított elő mesterséges szénsavgázt és felfedezte, hogy ez az érszűkületi betegségeket hatásosan gyógyítja. Később a kapuvári kórházban eredményesen alkalmazta a végtagkeringési betegségekben szenvedő, valamint reumás betegek gyógyításában. Így a mai Magyarország területén először ő alkalmazott fürdőkádban előállított mesterséges gázfürdőt.

Kép forrása: megyerikum.hu

A napjainkban alkalmazott háromhetes szénsavgázfürdő-kúra eredménye jobb egészségi állapot, nagyobb teljesítőképesség, testi-lelki felüdülés. A fürdőkúra évenkénti ismétlésével az érbetegség rosszabbodása, végtagvesztéssel járó szövődmény kialakulása, illetve a rokkanttá válás nagy valószínűséggel elkerülhető. Így nem véletlenül nevezik Kapuvárt az „érbetegek Mekkájának” is. A szénsavgázfürdő túlhajszolt, kimerült emberek számára is nyugtató és teljesítményfokozó hatású, így menedzsereknek is kifejezetten ajánlják.

Kép forrása: kapuvar.hu

Veres János (1903-1979) kapuvári orvosról kapta elnevezését a világszerte használt Veres- vagy pneumoperitoneum tű. Veres János Debrecenben szerzett orvosi diplomát, belgyógyászati szakvizsgáját követően a kapuvári kórház tüdőosztályának vezetésével bízták meg. Ebben az időben a tüdőgümőkór igen gyakori betegség volt hazánkban is. A betegség kezelésében gyakran alkalmazták a mellhártyák közötti tér csapolását, melynek során művi légmellet képeztek. A beavatkozás számos súlyos szövődmény kockázatával járt, ezek egyike a tüdő sérülése volt. Világszerte sokféle módszerrel kísérleteztek ennek elkerülésére, de egyik sem vezetett eredményre. Dr. Veres János egy kettős falú, egymáson csúszó, 8-15 cm hosszúságú, rugós szerkezettel működő tűt fejlesztett ki. A behelyezés alatt a tompa végű tű a bőr és a lágyrészek ellenállása miatt visszacsúszott és lehetővé tette, hogy az eszköz éles tűje a mellhártyák által határolt savós térig jusson. A szöveti ellenállás megszűntekor a rugós szerkezet azonnal visszahúzta a tűt, megelőzve a belső szervek, így a tüdő sérülését is. Több mint 900 sikeres beavatkozás után az orvos 1936-ban közölte eredményeit hazai és nemzetközi szaklapokban. Az eszköz azonban csak a hastükrözés fokozatos elterjedésével, az 1970-es évektől kezdődően vált széles körben használttá. Napjainkban a Veres-tűt világszerte ismerik és használják a sebészek. A minimálisan invazív (nagyobb vágás nélküli) műtétek nélkülözhetetlen eszköze. Az eszközt eredendően tüdőgyógyászati célra fejlesztette ki Veres, használata azonban nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tükrözéses sebészet számos orvosi szakterületen magas szintre fejlődhetett. Dr. Veres János tüdőgyógyász bronzszobra ott áll ma is a kapuvári kórház területén. A kezében tartott könyvben találmányának ábrája látható, mellette a felirattal: „A mellkaspunkció és a terápiás pneumothorax speciális tűje 1937”. 1997-től kezdődően Veres-emlékéremmel díjazzák azokat, akik a hazai laparoszkópia fejlődésében úttörő tevékenységet folytatnak.

Kép forrása: megyerikum.hu

Az országosan egyedülálló kapuvári röntgenmúzeum 2000-ben nyitotta meg kapuit magángyűjteményként. Megálmodója és tulajdonosa Boross János, a kapuvári tüdőgondozó vezetőasszisztense volt, s még aktív dolgozóként kezdte gyűjteni a röntgensugár gyógyászati felhasználásának emlékeit. Tárlata 1895-től Csernobilig, illetve napjainkig öleli fel a röntgensugár használatát az orvoslásban, az iparban és a hadászatban. Bemutatja azoknak a magyar tudósoknak - többek között Zsebők Zoltánnak vagy Ratkóczy Nándornak - az életrajzát, munkásságát, akik letették névjegyüket a magyar radiológia történetében. A gyűjtemény tulajdonosa saját életútja mellett azért is tartja fontosnak ezt a területet, mert a röntgensugár kutatásában számos megyei tudós is részt vett. A győri bencés gimnáziumban például ugyanabban az évben (1895) mutatták be a röntgensugárzást, amikor ugyanezt Conrad Röntgen Würzburgban megtette. De a kiállítás megemlékezik a sugárkutatás 11 magyar áldozatáról is, kiegészítve a sugárzás káros hatásait bemutató dokumentumokkal is.

Kép forrása: kapuvar.hu

A kiállításon napjainkban mintegy 20 röntgengép szemlélteti a technika fejlődését. A gyűjtemény egyik büszkesége az a faszerkezetű röntgengép, amely az 1900-as évekből származik és egy környékbeli orvos ajándékozta Boross Jánosnak. De a múzeum különleges relikviái közé tartozik egy 19. századi fényérzékeny üveglemez is, melyen egy átvilágított kéz látható – ez a győri bencésektől került hozzá. 2014-ben a nemrég még működő tüdőszűrő készülék és a sebészeti képalkotó berendezés a helyi kórházból került a gyűjtőhöz.  Sok más érdeklődő mellett a pécsi és a debreceni orvostudományi egyetem hallgatói is rendszeres látogatói a magángyűjteménynek.

Források:

megyerikum.hu

kapuvar.hu

weborvos.hu

https://www.sumidamagazin.com/2019/08/08/rest_insert-147/

Borítókép forrása: megyerikum.hu

Legnépszerűbb cikkek