| 2021. szeptember. 3. | 2 perc olvasás

Győr-Moson-Sopron megyében is ellenőrizték az építőipart

Átfogó, az ország egész területére kiterjedő, összehangolt ellenőrzést végeztek nyáron az illetékes hatóságok az építőipai tevékenységet végzők körében, melyből Győr-Moson-Sopron megye sem maradt ki.

A több mint 2 ezer vizsgálatban a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakterületi hatóságai mellett az adóhatóság és a rendészeti szervek is részt vettek. A komplex ellenőrzések célja a jogkövető gazdasági működés és foglalkoztatás erősítése, a tisztességes, jogkövető cégek versenyhátrányának csökkentése, a szabályok megszegésével (feketefoglalkoztatás, munkavédelmi szabálytalanságok) jogosulatlan előnyt szerző vállalkozások felderítése, illetve az ágazatban dolgozók alapvető jogai érvényesülésének elősegítése volt. A vizsgálatok a foglalkoztatás-felügyelet, a munkavédelem és munkaügy, az építésfelügyelet, a fogyasztóvédelem, a műszaki biztonság, valamint a környezetvédelem, természetvédelem és hulladékgazdálkodás területére terjedtek ki.

A fogyasztóvédelmi ellenőrzések egyharmadában találtak hiányosságokat, mely mulasztások miatt az érintett vállalkozások ellen fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti hatósági eljárás is indult. Bírság kiszabására azonban nincs szükség, a vállalkozásokat a Kormányhivatal figyelmeztetésben részesítette.

A helyszíni ellenőrzések során tapasztaltak alapján kiderült, hogy az árjegyzékek hetente módosultak a szerkezeti faanyagok, valamint a betonacélok folyamatos és magas áremelkedése miatt. A vállalkozások az áremelkedés okaként egyrészt a világpiaci folyamatokat, másrészt pedig a túlkeresletet jelölték meg, miután az elmúlt hónapokban több mint duplájára emelkedett a faáru, másfélszeresére pedig a betonacél áruk beszerzési ára is.

A Kormányhivatal Győr-Moson-Sopron megyei tapasztalatai alapján a vizsgált vállalkozások többsége eleget tett az építőanyagok forgalmazására vonatkozó jogszabályi előírásoknak, különös tekintettel e termékek jelöléseire és teljesítmény-nyilatkozataira.

A legtöbb problémát a foglalkoztatás, a munkavédelem és az építésfelügyelet terén tapasztalták a szakemberek. Továbbra is jellemző a bejelentés nélkül való foglalkoztatás, illetve a munkaidő-nyilvántartás vezetésének hiánya. Kiderült, hogy az építési kedv növekedésével nem járt együtt a munkavédelmi szabályok betartása, mert évről évre ugyanazokat a szabálytalanságokat, hiányosságokat tárják fel. Szintén gyakori tapasztalat volt nemcsak a védőeszközök biztosításának, illetve használatának elmulasztása (védősisak, védőcipő, légzés- és hallásvédelem), hanem a megfelelő munkaeszközök hiánya is. Ugyancsak visszatérő problémát jelentett a nem biztonságos munkakörnyezet (rossz világítás, mechanikai védelem hiánya, például elektromos kábeleknél, nem megfelelő műszaki állapotú állványzat, nem megtámasztott munkagödör, porvédelem hiánya stb.).

Az építésfelügyeleti feladatkört érintően a Kormányhivatal leggyakrabban adminisztratív jellegű hibákat talált (építési napló hiányos vezetése, kiviteli tervek, szerződések építési naplóba történő feltöltésének hiánya, a műszaki ellenőr és műszaki vezető megbízásainak hiányzó feltöltése). További hiányosságként a műszaki ellenőr, illetve a felelős műszaki vezetők személyének építési naplóban történő rögzítésének az elmaradását állapították meg a szakemberek.

Győr-Moson-Sopron megyében 85 ellenőrzést hajtottak végre a szakemberek, ebből 39 esetben állapítottak meg szabálytalanságot, és összesen több mint 7 millió forint összegű bírságot szabtak ki, bár egyes építésügyi eljárások még folyamatban vannak, így ez az összeg egyelőre nem végleges.

Borítókép: illusztráció

Legnépszerűbb cikkek