| 2022. október. 2. | 2 perc olvasás

Győzelemmel indított a Sopron KC

Az első negyedtől kezdve nem volt kérdés a győztes kiléte, a Sopron hengerelt a szezonnyitó mérkőzésén.

Soproni kosárral indult a mérkőzés, Joseph kettesével szerezte meg a hazai csapat a vezetést, amire Tóth tudott a debreceniek közül válaszolni (2-2). Idény eleji dobóforma mutatkozott a csapatoknál, végül Jones törte meg a kosárcsendet rögtön négy ponttal (6-2). Tóth szakította meg a DEAC rossz sorozatát, Molnár azonnal visszaállította a négy pontos különbséget (8-4). Gumbs zsákolásával két pontra felzárkózott a Debrecen, de Druham és Barnett kosaraival elhúzott a Sopron, ami miatt David Dedek időt is kért (12-6). A negyedvégig azonban már csak hazai kosár született, igaz abból is csak egy Shine talált a gyűrűbe. 14-6

A második negyed eleje is a házigazdák szájíze szerint alakult, Sitku hárompontosával már 13 pontos előnyre tettek szert a soproniak (20-7). Joseph kettő plusz egyes akciójával már 9-1-es futásban volt az SKC, Gáspár triplájával sikerült végül ezt lezárnia a vendégeknek (23-10). Gáspár kosara után érkezett az első soproni időkérés, a DEAC-nak sikerült elállítania a vérzést, Mocsán két triplájával sikerült benézniük tíz alá (28-20). A Sopron tudott reagálni, Jones dobásával sikerült 12 pontra nyújtani a két csapat közti távolságot, érkezett is a debreceni időkérés (32-20). Ebben a negyedben már sokkal jobban dobtak a csapatok, Taylor, Joseph és Scott sem hibázott (39-25). Négy másodperccel a vége előtt Taylor kosarával sikerült faragnia a 14 pontos differenciából a DEAC-nak, azonban így magabiztos vezetéssel mehettek félidőre a vendéglátók. 44-32

A harmadik negyedben végképp kinyílt az olló a két csapat között, a Debrecen sem védekezésben, sem támadásban nem találta az ellenszert a Sopron játékára. A DEAC összesen két sikeres mezőnykísérletig jutott, miközben a hazaiak triplát is bevágtak, így 30 pont fölé nőtt a hazai előny. 70-38

A negyedik negyedben Scott nyitotta meg a kosarak sorát egy hármassal, Shine egy duplával, Joseph egy triplával válaszolt  (75-41). Mócsán öt ponttal próbálta a DEAC nehézségeit enyhíteni, de Shine megint betalált kintről (81-49). A védekezés láthatóan felengedett mindkét oldalon, Drenovac hármasával már mindkét csapat elérte a negyedben a 18 pontot (88-56). Minden vendég erőfeszítés ellenére Taylor kosara csak azt jelentette, hogy 30 pontra csökkent a különbség a két csapat között. 90-62

Címkék: Sopron KC

Legnépszerűbb cikkek