| 2018. június. 20. | 6 perc olvasás

Hajmeresztő, észbontó, és romantikus programokkal egyaránt kecsegtet a Múzeumok Éjszakája!

Történelmi botrányok, boszorkányüldözés, rejtélyes bűnügy, a szentjánosbogarak násza – ezzel a felsorolással még közel sem ért véget az idei Múzeumok Éjszakája programjaiba, amelyben a borlabirintus, a kisvasutak és a történelmi családok zaftos botrányai is helyet kaptak. Aki pedig romantikára vágyik, az sétálhat alkonyba burkolózó rózsakertben, vagy közelebbről is szemügyre veheti az éjszakai égbolt csillagait. Cikkünkben megtalálja a 2018-as Múzeumok Éjszakája legizgalmasabb programjait Sopronból, és környékéből!

Újdonságként egy 500 forintos karszalag megváltásával lehet részt venni a Soproni Múzeum rendezvényein, a karszalag mind az öt múzeumi helyszínre, valamennyi programra érvényes.

A Soproni Múzeum programkavalkádja 17:30-kor kezdődik a Ponczichterek kenyere, pékek bora című előadással. A Pék-házban Dr. Kirsch András avatja be az érdeklődőket Sopron gasztronómiájának kulináris kulisszái mögé. Az esemény 18 óráig tart. Ekkor kezdődik, szintén a Bécsi u. 5-ös szám alatt Baranyai Konrád, alias „Kurti Pácsi” zenés előadása. 18:30-tól pedig még jobban elmerülhet a nagyérdemű Pozichterek világába - Gimesiné Trackl Teréziával, Hajduné Siklósi Zsuzsannával és Zügn Lajos időutazás keretében mutatja be a régvolt szőlősgazdák univerzumába.

 A kultikus éjszakán a Macskakő Gyermekmúzeum és Közösségi Tér sem konghat az ürességtől: 18 órakor, táblaavatóval, és Kerekítő gyerekkoncerttel ünnepelhetik kicsik és nagyok egyaránt, hogy a hiánypótló intézmény elnyerte a megtisztelő Év Kiállítása címet. Ugyanitt, s ugyanakkori kezdettel más izgalmas programmal kecsegtet az intézmény: Ismerem a családom címmel szórakoztató totót tartanak azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy változatos kérdéseket tegyenek fel nekik a szeretteikkel kapcsolatban. Ezekkel azonban még nem ért véget a Macskakő Gyermekmúzeum és Közösségi Tér programjainak sora: a Kincses útilapu nevű, este hat órakor elstartoló játék keretében az érdeklődők kalandozhatnak a történelmi belvárosban. Azok, akik a lóbőr húzása helyett inkább szellemi adalékokra kívánnak szert tenni, az intézmény a éjjeli órákban is kínál csemegét: 21:30-kor itt kezdődik a RETRO-Sopron, Bolodár Zoltán vetítettképes előadás-sorozatának legújabb epizódja, amely Sopron kultúrcsaládjainak világába enged betekintést.

Ez boszorkányság? Az érdeklődők egy 18:30-kor kezdődő előadás erejéig felölthetik magukra a letűnt évszázadok bíráinak szerepét – Dr. Németh Ildikó egy 16. századi boszorkánypert fog boncolgatni, az Ars Historica Társulat közreműködésével. A hátborzongatónak ígérkező esemény a történelmében megannyi különleges boszorkánypert jegyző Sopron egyik legunikálisabb épületében, a Storno-házban lesz megtekinthető.

A Tábornok-házban pedig nem mindennapi kapuzárási pániknak lehetnek szem- és fültanúi mindazok, akik 23-án nekivágnak a soproni éjnek. 18:30-as kezdettel, Dr. Tóth Imre múzeumigazgató prezentálja, hogy milyen változások elé néz az intézmény a Modern Városok projekten belül megvalósuló Múzeumnegyed munkálatai során. A programon a terek befogadó képességének korlátai miatt maximum 30 fő vehet részt, érkezési sorrendben tudjuk fogadni a látogatókat. A Storno-házban is a bőség zavarával kecsegtet majd: este fél hétkor a tárlatvezető, Teca néni elregéli az épületet ékesítő műkincscsemegék hosszú évszázadokat átölelő meséit, mindezt igazán családias köntösbe bújtatva. A terek adta lehetőségek tükrében egyszerre ezen a programon is legfeljebb harmincan vehetnek részt. A botrányra éhezők ezt követően ne menjenek sehova! Skandallum címmel Osváth Ádám előadást tart az épület II. emeleti szalonjában, amelyben a történelem botrányos családjainak zaftos titkaiba avatja be a nagyérdeműt. A Stornó-házban a Klasszik Duó, vagyis Sárközi Gábor és Donyec László, a Savaria Szimfonikus Zenekar művészeinek koncertje teszi fel a koronát. A nívós zenei esemény 21:30-kor kezdődik majd.  

A Kékfrankos Fővárosában, a nemes gyümölcs évében mi más is kaphatna címeres főszerepet ezen a különleges éjen, mint a bor? A Fabricius-házban, 20 órai kezdettel Borlabirintusban küldhetik kalandozásra ízlelőbimbóikat. A TasteVino és a Soproni Múzeum borkóstolóval egybekötött programjára külön belépőt kell váltani, amely megvásárolható a TasteVino vinotékában (Sopron, Várkerület 5.) 5900 Forint/fő áron. Ezen a programon kívül a Fabricius-ház zárva tart.

A Soproni Evangélikus Múzeum állandó kiállítása 18 és 22 óra között várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakáján. A város evangélikus gyülekezetének évszázadait a műtárgyak nyelvén részletekbe menően bemutató tárlat keretében számos más különlegesség mellett megtekinthető Magyarország legrégebbi Luther-portréja is. Amíg a nagyok az egyedülálló műkincseket mustrálják, az apróságok – 18 órától kezdve – gyermekprogram keretében ragyogtathatják meg kreativitásukat. Nyolc órától a felnőttek számára is változatosabb lesz a programkínálat: Dr. Kirsch András kékfrankos- és mustkóstolóval (Bruckner Borászat) egybekötött előadásán 800 forint ellenében vehetnek részt a kékfrankos előadásán.

A Soproni Vasútbarátok és Vasútmodellezők Egyesülete érdekes kiállítással jelentkezik a Múzeumok Éjszakáján. A GYSEV pályaudvar Kőszegi úti bejáratánál várják azokat a kicsiket és nagyokat, akiket a mozdony szele megcsapott. A Múzeumok éjszakája keretein belül június 20-án 18:00-kor nyílik a Soproni Vasútbarátok és Vasútmodellezők Egyesületének kiállítása. A kiállítás megtekintése díjtalan.

A Gambrinus Házban kitárja kapuit a Rejtélyek Városa, az ország első, komoly, városi krimi élményprogramja. A feladat egy rejtélyes bűnügy megoldása egy olyan hangulatos helyszínen, mint Sopron történelmi belvárosa. Detektív turizmus és szabadtéri nyomozás. A Rejtélyek Városához adott egy térkép, egy feladatsor és egy merénylet, melyet csak Sopron nevezetes helyszíneire ellátogatva lehet megoldani. Minden helyszínen egy újabb nyom, fejtörő. Mintha egy Agatha Christie regény szereplőjévé avanzsálódna a résztvevő, a végére teljesen össze fog állni a kép. Változatos programok közül válogathatnak az érdeklődők: könnyed városnézés mindenkinek és véresen komoly nyomozás a krimi kedvelőinek. A kor az 1920-as évek, a szesztilalom idején…

18-22 óráig az Orsolya téren, a Lábas házban található Huszármúzeumban az érdeklődők megismerkedhetnek magyarhon egykorvolt dicső lovaskatonáinak világával – így fényes fegyvereket, pompás uniformisokat is szemügyre vehetnek.

A fertődi Esterházy-kastélyban június 23-án, 16 órakor kezdődik a Múzeumok Éjszakája rendezvény. Az este nyitányaként zenei aláfestés kíséretében kitárulnak a kastély monumentális kovácsoltvas kapui és barokk köszöntő kíséretében tárul fel a látogatók előtt Eszterháza pompája. 17.00 órakor a kastély díszudvarán ad koncertet a Churchlands Wind Orchestra ausztrál diákkórus, akiknek előadásában modern dallamokat csendülnek fel klasszikus formában. A kastélymúzeum 9.00-18.00 óra között várja látogatóit, azonban 18.00 órától egy órára megpihen, a Múzeumok Éjszakája előtt. 18.00 és 22.00 óra között kicsiket és nagyokat egyaránt várnak Cziráky Margithoz és a rózsákhoz kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal, játékos programokkal és arcfestéssel a kastély gyermekfoglalkoztatóiban. 19.00 órakor ismét megnyílnak az Esterházy-kastély múzeumának kapui, ahol Cziráky Margit és IV. Miklós hagyatékából származó tárgyakból berendezett enteriőrt csak ezen az éjszakán tekinthetnek meg vendégeink. A program során a látogatók bejárhatják a kastély négy dísztermét, bepillantást nyerhetnek Cziráky Margit és IV. Miklós Eszterházán eltöltött mindennapjaiba. 19.00-22.00 óra között a Cziráky Margit Rózsakert hosszított nyitva tartással várja vendégeit. A Rózsakert ezen az estén - az országban egyedülálló módon - zenei aláfestéssel és hangulatvilágítással fokozza az amúgy is rendkívüli látvány- és illatélményt. 19.00-kor furulya koncertet hallhatnak az érdeklődök, 20.30-kor pedig egy fél órás romantikus vezetett séta indul a rózsakertben, Rózsák és a szerelem témakörben. A Múzeumok éjszakája programjai 17.00 órától 500 Ft/fő áron látogathatóak, karszalag váltását követően!

A nagycenki program a Széchenyi-kastélyban, 16 órakor Karaffa Attila fotókiállításának megnyitójával kezdődik, 17 órától a legkisebbeknek játszóházat és gyermekfoglalkoztatót tartanak, 17.30 órától tematikus tárlatvezetések indulnak, Nemzeti kincsünk a ló elnevezéssel változatos lovasprogramok – fogathajtással, pónilovaglással, lovaskocsikázással - is várják a családokat. 19 órától lesz a Hogyan vélekedett Széchenyi István a pálinkáról című előadás a virágházban. Részletes programok az www.eszterhaza.hu és a www.szechenyiorokseg.hu oldalakon!

A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. 20 órától várja a családokat a Károly-magaslati Látogatóközpontba és a Kőhalmy Vadászati Múzeumba, az „Oktatással a természet oldalán” című programjára. A Múzeumok Éjszakája jegyében szerveződő esemény keretében 20-24 óráig a Vadászati Múzeum és a Károly kilátó ingyenesen látogatható – a látogatók ott gyönyörködhetnek az éj leplébe burkolózó Sopron festői panorámájában. A két helyszín közötti erdei séta során a természet csodáira vágyók megfigyelhetik a világító szentjánosbogarak nászát. 22 órától kezdődően a Fáber-réten a Stella Sopron csillagászati egyesület tagjai távcsöves bemutatót tartanak. A látogatók közelebbről is szemügyre vehetik a Hold mellett Jupiter, Szaturnusz és Mars bolygók, a fényesebb nyári mély-ég objektumok.

Legnépszerűbb cikkek