Sopronban hétfőn reggel 9 oktatási intézményben kezdték meg az érettségit. A város iskoláinak közelében fokozott védelmi intézkedések fogadták az érettségizőket: rendőrök, közterületfelügyelők vigyázták a rendet, de megható pillanatokból sem volt hiány. Volt, aki táblára írt üzenettel szurkolt másfél hónapja nem látott szerettének.
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
Dr. Farkas Ciprián polgármester korábban elmondta: a kormányzat gondoskodott arról, hogy Sopronban is minden oktatási intézménybe jusson maszk, kesztyű és fertőtlenítőszer. A diákok már az intézményben való belépéskor kézfertőtlenítésen esnek át és megkapják a védelmi eszközöket. Az érettségizőknek az intézményben történő mozgásukkor, tehát hogyha dolgozatírás közben kimennek az osztályteremből, fel kell venniük a kesztyűt és a maszkot. Ez utóbbit csak a helyükön, dolgozatírás közben vehetik le. Sopron polgármestere egyeztetett a város rendőrkapitányával is – ennek eredményeképpen a rendőrök fokozottan felügyelik majd a diákokat, hogy ne csoportosuljanak a közterületeken. Mint kiemelték: ezt az érettségizők érdekében teszik.
fotó: Griechisch Tamás
Sopron polgármestere egyeztetett a város rendőrkapitányával is – ennek eredményeképpen a rendőrök fokozottan felügyelik majd a diákokat, hogy ne csoportosuljanak a közterületeken. Mint kiemelték: ezt az érettségizők érdekében teszik majd.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F61%2F10%2Ferettsegi-2020-tom-7671_o34i.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1c%2F86%2Ferettsegi-2020-tom-7652_9aqt.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdf%2F8f%2Ferettsegi-2020-tom-7654_gndy.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1e%2F55%2Ferettsegi-2020-tom-7658_lwf_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F33%2F67%2Ferettsegi-2020-tom-7663_s86f.jpg)