Richard Allan Allday az Egyesült Államokból a Kentucky Egyetem kisgyermekneveléssel, gyógypedagógiával és rehabilitációs tanácsadással foglalkozó intézetéből érkezett Sopronban 2019 nyarán. Az itt szerzett tapasztalataiból a professzor kiemelte: a helyiek kedvessége igazán megkapó volt számára.
- A hallgatók nagyon tisztelettudóak! Olyan kedves dolog volt, amikor egyenként mindegyikük köszöntött mikor találkoztunk, vagy elsétáltunk egymás mellett, és ahogy megtanultak egy keveset angolul, már úgy köszöntöttek, ez nagyon jólesett -mondta a kutató.
- Az egész közösség nagyon kedves volt, Luke fiúnk pedig óvodába is járhatott itt - mesélte a professzor felesége Carrie, aki hozzátette: a gyerekeknek a Tűztorony „megmászása” volt a legnagyobb élmény és mindig megcsodálták a legendás épületet, amikor kivilágították esténként.
Allan Allday búcsúestjéről az alábbi videóban láthat beszámolót:
A professzor komoly tudományos munkát végzett a városban szakterületével, az alkalmazott viselkedéselemzéssel kapcsolatban.
- Sopronban és Csornán is konkrét esetelemzéseket készítettem. Sajátos nevelési igényű, beilleszkedési és tanulási zavarokkal küzdő gyermekekről értekeztünk a tanárokkal. Szakmai téren az egyik legnagyobb jutalom számomra az volt az ittlétem során, hogy ellátogathattam ezekbe az intézményekbe, hogy megoszthattam a szakemberekkel azt a gyakorlatot, amit az Egyesült Államokban használunk. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a pedagógusoktól - mondta Allan Allday.
A kutató a nagyközönségnek is tartott nyílvános kurzust az amerikai kultúráról.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff5%2F51%2Fdsc-0054-2-jpg_6nec.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F86%2F77%2Fimg-c052c5ea3cb2feb03123709f843f47d0-v_r8zd.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc2%2Fd7%2Ferkezes_ysoo.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F50%2F50%2Ffulbright-tom-1888-1-qmho-10a7-1571399861_ltfl.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F15%2F98%2Fdsc-0007-1-jpg_yerl.jpg)