| 2022. május. 12. | 2 perc olvasás

Három előadással érkezik a Kékfrankos koncertsorozat a barlangszínházba

Három különleges koncerttel érkezik idén is a barlangszínházba a Győri Filharmonikus Zenekar. Az első koncert középpontjában jól ismert filmzenék állnak majd, a második barlangszínházi koncert a SopronDrum fellépői előtt tiszteleg, majd Péter Bence világhírű zongoravirtuózzal közösen lépnek a színpadra a filharmonikusok.

Különleges koncertekkel és neves előadóművészekkel várja közönségét a Győri Filharmonikus Zenekar nyáron is a Fertőrákosi Barlangszínházban. A Kékfrankos koncertsorozat programját sajtótájékoztatón ismertették csütörtökön a Liszt-központban. A sorozat június 19-én, 20 órakor indul útjára. The music of James Bond - a méltán népszerű filmsorozat legkedveltebb dallamai szimfonikus hangszereléssel szólalnak meg. Július 8-án, 20 órakor a Salute, SopronDrum című klasszikus zenei koncerttel köszöntik a nemzetközi ütősfesztivál résztvevőit. Az estén olyan művek hangzanak el, melyekben főszerepet kapnak az ütőhangszerek; felcsendül többek között Kodály Háry-szvitje és Gershwin Kék rapszódiája. A sorozat lezáró programja augusztus 20-a, 19 óra, amikor Péter Bence zongoravirtuózzal, zeneszerzővel és zenei producerrel ismerkedhetnek meg a látogatók.

fotó:Máthé Alexandra

Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója kiemelte: az együttes fertőrákosi koncertjei közül a második alkalom több szállal is kapcsolódik a Sopronnal való együttműködéshez: a SopronDrum fesztiválhoz kötődik tematikában és Kóczán Péter, a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője lesz a karmester.

Dr. Ragány Misa, a Pro Kultúra ügyvezetője szerint példaértékű az az együttműködés, ami a győri filharmonikusok és a Pro Kultúra Sopron között, ezen belül pedig a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar között van. A győri zenekar, mint professzionális együttes feladatai között van, hogy a régióban jelen legyenek. Több mint 10 éve tart az együttműködésünk a bérletben, nyáron a kőfejtőben pedig 5 évre tekint vissza a Kékfrankos koncertsorozat.

fotó: Máthé Alexandra

Dr. Simon István alpolgármester a város nevében elmondta: a soproni önkormányzat, a FIDESZ-KDNP vezetésével, a kormány politikájának megfelelően, jelentősen támogatja a zenei kultúrát is, ezért nagyon örülnek annak, hogy három színvonalas előadással érkeznek a filharmonikusok a közeljövőben. -  Az emberekkel együttműködve eredményesen kezeltük a járványt, így végre ismét össze tudunk jönni nagy terekben, sokan, ezekre a szép alkalmakra. A szimfonikus zenekar az emberi együttműködésnek egy csodája, mely érzelmi és intellektuális élmény ad a közönségnek. Azt kívánom, hogy minél többen töltekezzenek ezekből az előadásokból  -  tette hozzá az alpolgármester.

fotó:Máthé Alexandra
fotó:Máthé Alexandra

 

Legnépszerűbb cikkek