| 2020. március. 10. | 1 perc olvasás

Három embert állítottak elő a soproni rendőrök

Kábítószergyanús anyagot, boxert, bozótvágót és baseballütőt találtak az autóban, a soproni rendőrök elfogták és előállították a gépkocsi sofőrjét és utasait.

Közlekedésrendészeti ellenőrzés során állítottak meg a soproni járőrök 2020. március 9-én 14 óra 30 perckor egy román rendszámú személyautót Sopron belterületén. A rendőrök igazoltatták a sofőrt és két utasát, majd ezt követően az Audit is átvizsgálták. Az autó motorterében, egy zacskóban bruttó 153 gramm kábítószergyanús növényi származékot, utasterében egy baseballütőt, míg a csomagtartóban egy bozótvágó kést találtak az intézkedők. A sofőr ruházatának átvizsgálása során egy boxer is előkerült a 34 éves férfi zsebéből.  A rendőröknek mindhárom igazoltatott elismerte a helyszínen, hogy korábban kábítószert fogyasztott.


Forrás: police.hu

Az egyenruhások a soproni gépjárművezetőt és két utasát -egy 21 éves nőt és egy 33 éves férfit- elfogták, és a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a velük szemben alkalmazott gyorsteszt mindegyiküknél pozitív eredményt hozott több különböző illegális drogra.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki mindhármukat, kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 


Forrás: police.hu

Legnépszerűbb cikkek