A rendezvény megnyitóján elhangzott: Magyarországról, Szlovákiából és Erdélyből egyaránt érkeztek minták – utóbbi területről érkezett a legtávolabbi pálinka: a mintegy 800 kilométerre lévő Oroszhegyről. A nemzetközi megmérettetés keretében mintegy 50 pálinkafőző mester mérettette meg nedűit. - 308 tételt neveztek, amely lényegesen több mint a tavalyi mintegy 260 – világított rá Várkonyiné Czupy Anikó, versenyigazgató. - Meg kell említenem, hogy ez a szám annak ellenére gyarapodott ilyen jelentősen, hogy az idei évben már nem engedtük be a versenybe a likőröket, a zöldségből és trópusi gyümölcsökből készült párlatokat – hangsúlyozta.
fotó: Griechisch Tamás
Az esemény keretében Hollósi Gábor, Lövő polgármestere kiemelte: a község számára azért is különösen kedves ez a program, mert a helyi gyümölcs olyan adottságokkal rendelkezik, amely országos szinten is megállná a helyét – ez a rendezvény pedig színvonalasan segíti a település népszerűvé válását hazai és külföldi berkekben egyaránt. - Településünk nem kiemelt turisztikai célpont, viszont összekötő kapocs a vas megyei Bük és a Fertő-part között – osztotta meg velünk a polgármester. - Így ez a fesztivál remek lehetőség arra, hogy minél többen megismerhessék településünk nevét, ezáltal megnövelve az ide látogatók számát is – fűzte hozzá.
fotó: Griechisch Tamás
A megnyitón Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is szólt az érdeklődőkhöz. Mint elmondta, örül az ilyen kezdeményezéseknek, hiszen ezek a vidékünk egy különleges oldalát is megmutatják a nagyközönségnek. - Sopron és térsége kiemelt turisztikai térség és ez a II. Lövői Nemzetközi Pálinka és Párlatverseny kapcsán azért fontos, mert ez a terület a gasztronómia területén is igazi különlegességekkel büszkélkedhet – emelte ki az országgyűlési képviselő. - Lövő településnek például kiváló a pálinkája, amelyből az ide látogatók sok fajtát kóstolhatnak meg. Úgy gondolom, hogy ez a rendezvény idén is minden várakozást felülmúlt – hívta fel a figyelmet.
fotó: Griechisch Tamás
A mintákat 21 fős neves zsűri értékelte szigorú, 20 pontos rendszer alapján – az ízt, az illatot, a harmóniát és a tisztaságot egyaránt figyelembe vették. A nedűknek az eredményüknek megfelelően arany, ezüst és bronz minősítést adtak. Az arany minősítésű pálinkákat a bírók visszakóstolták, és ezek közül kerültek ki a kategóriagyőztes minták.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb1%2Ff3%2Fpalinkafozo-loovo-tom-9378_frn_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F90%2Fa6%2Fpalinkafozo-loovo-tom-9375_22p2.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fff%2F0e%2Fpalinkafozo-loovo-tom-9381_m9ge.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3b%2F12%2Fpalinkafozo-loovo-tom-9383_2f5r.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa9%2Fb4%2Fpalinkafozo-loovo-tom-9384_1sv5.jpg)