| 2021. július. 26. | 1 perc olvasás

Három új tűzoltó kezdi meg szolgálatát megyénkben

Pénteken délelőtt hetvenhárom frissen végzett tűzoltó tett esküt a katasztrófavédelem székháza előtt. Az újoncok a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ öt hónapos kiképzését tudhatják maguk mögött, amit sikeres vizsgákkal zártak. A frissen végzett tűzoltók részletes elméleti és gyakorlati képzésen vettek részt, amit egy tűzoltóságon eltöltött háromhetes gyakorlat követett. A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományában a most végzett hallgatók közül a mai naptól három tűzoltó kezdi meg szolgálatát.

Papp Dániel tűzoltó őrmester a soproni hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományába kerül, Szabó Csaba és Kovács Attila tűzoltó őrmesterek pedig a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltó-parancsnokságon kezdik meg a munkát beosztott tűzoltói beosztásban.

Az újoncokat Sári Ákos tűzoltó alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese fogadta az első napon igazgatóságunkon, ahol gratulált nekik a képzés sikeres elvégzéséhez. Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy az elmúlt hónapokban megkapták az elméleti alapokat, amelyre építkezni kell, de az igazi gyakorlati munka most kezdődik új munkahelyükön, ahol ne féljenek kérdezni, hiszen számíthatnak az idősebb tűzoltók segítségére, az ő tapasztalataikra. A fiatalokat az alezredes arra biztatta, hogy váljanak igazi csapattagokká, ahol egymást segítve dolgoznak, de fontosnak tartotta azt is, hogy munkájukat kellő alázattal végezzék és tiszteljék elöljáróikat. Az újoncokat az igazgatóhelyettes  a tanulás folytatására is ösztönözte, hiszen az egyre növekvő tudással lehetőségeik is bővülnek, hogy megtalálják végleges helyüket a szervezetben. Az alezredes búcsúzóul eredményes munkát és szép pályafutást kívánt mindannyiuknak a jövőben.

Legnépszerűbb cikkek