A három kiállító egyesület közül a soproni klubnak volt a legnagyobb sikere. Nem csak azért, mert a gyerek és a felnőtt klubtagok ismerősek lehettek a soproniaknak, hanem azért is, mert az ő moduljaikon a környék nevezetességei és látnivalói is szerepeltek: a Fertő tó, a rákosi kemping, a vasfüggöny és a környékbeli kisebb állomások épületei. A jó megfigyelők a tereptárgyak és a sínek között humoros jeleneteket is észrevehettek – a kíváncsi kertészfiú és a fekvőrendőr sokakat megmosolyogtatott. A soproni klub egy viszonylag fiatal csapat, akik persze szívesen várják az újabb érdeklődőket maguk köré: legyenek bár modellezők, vagy támogatók.
A Liszt teremben a legnagyobb asztalt a Szombathelyi Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesülete állította ki. Szakmailag ők voltak a legszínvonalasabbak a kiállítás résztvevői közül. Különösen a tereptárgyak, a domborzat és az épületek kialakításában jeleskednek: az egyik kápolnánál esküvői jelenetet, a másik domb tetején egy kerékpárversenyt is beépítettek a sínek közé.
A Petőfi teremben kiállító tapolcaiak a „nagy öregek” közé sorolhatóak. Szinte mindegyikük nyugalmazott vasutas, így ők a szakma szeretetét, a valódi mozdonyfüst emlékeit építették be az asztaluk elemeibe.
A kiállítás vendégkönyvébe sok kedves bejegyzés íródott. Voltak látogatók Pozsonyból, Bécsből, Győrből, Csornáról, Zalaegerszegről és számos dunántúli városból és községből. Sőt, osztrák vasútmodellezők partnerséget is kezdeményeztek a soproniakkal, így a következő évi kiállításra újabb vendégek is érkezhetnek – mozdonyokkal és kocsikkal is. Néhány bejegyzés a vendégkönyvből, amely azt igazolja, ide gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt érdemes eljönniük:
„ Nagyon tetszett, főleg apunak!”
„Örülünk, hogy itt lehettünk. Gratulálunk azoknak, akik ezt a csodás munkát elénk tárták!”
„Annyira királyok a mini emberek, meg a víz, meg a világító tök. Naaaaaaagyon tetszik!”
„Na de hogy még zakatoljon és füstöljön is!” Szuper!”
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F49%2F04%2Fv1_xf2v.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Feb%2Faa%2Fv2a_igtg.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F93%2Fcd%2Fimg-7766-jpg_p05a.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F03%2F96%2Fimg-1824-copy_mdvy.jpg)
fotó: Torma Sándor
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F43%2Ff6%2Fimg-1842-copy_h2ul.jpg)
fotó: Torma Sándor
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F39%2Fa7%2Fimg-1850-copy_vf6z.jpg)
fotó: Torma Sándor
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff8%2Feb%2Fimg-1860-copy_u8k6.jpg)
fotó: Torma Sándor
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F48%2F9d%2Fimg-1875-copy_glk3.jpg)
fotó: Torma Sándor
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1f%2Fab%2Fimg-1876-copy_xn2f.jpg)
fotó: Torma Sándor