Kedden és szerdán délelőtt zajlottak a fakivágási munkálatok, amit a Sopron Holding Zrt. megbízásából a Timber Special Ipari Alpinista Csoport hajtott végre, a legnagyobb körültekintéssel és precíz kivitelezéssel.
A hatalmas fák sajnos már a közeli épületek biztonságát veszélyeztették, ezért kellett kivágni azokat, azonban pótlásuk is folyamatban van. Információink szerint olyan helyet választanak a szakemberek az új fák telepítésére ahol ha azok is elérik majd ezt a magasságot, akkor sem tudnak majd kárt tenni közeli épületekben egy esetleges baleset esetén, így elkerülhető lesz, hogy azok is a kivágás sorsára jussanak.
A fakivágás előtt a területet lezárták a közlekedők elől, majd a nagyobb ágak levágásával kezdődött a biztonsági előírások szigorú betartása mellett. A levágott nagyobb ágak biztonsági kötéllel is biztosítva voltak, ezáltal irányítható volt a zuhanás helye is. Ezt követően a tereprendezés után, hogy a levágott ágak ne okozzanak meglepetést munka közben, következhetett a fa törzsének a kivágása, amit videón is mutatunk.
A kivágott fák darabolás után a napokban elszállítására is kerülnek, és a terület ismét szabadon járható lesz a lakosság számára.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3e%2F6c%2F10_szz2.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F71%2Fb5%2F15_dm9f.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1a%2Fe3%2F12_axde.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fce%2Fcd%2F1_a1ht.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc3%2F16%2F2_p0_r.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
Videón mutatjuk, hogy dőlt ki az egyik hatalmas fa: