A 12 alkalmas rendezvénysorozat első előadása, a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola épületében, a Katolikus Szeretetszolgálat, a soproni önkormányzat és a Soproni Szociális Intézmény együttműködésének eredményeként valósult meg. Az időpontválasztás nem volt véletlen: 1994 óta szeptember 21-én tartják az Alzheimer Világnapot.
“Az első előadás két fő témakört érintett” – mondta el Németh Zoltán, a program soproni vezetője.
A demenciához kapcsolódó alapfogalmak tisztázásával, a figyelmeztető tünetek ismertetésével kezdődött az előadás. Az információs óra második szakasza a demenciával élők közvetlen hozzátartóinak egészségvédelmét, lelki egyensúlyának megőrzését helyezte középpontba.
“Célunk, hogy a 12 alkalom során hasznos és kézzelfogható információkkal segítsük a demenciával élő személyek hozzátartozóit, megkönnyítve ezzel mindennapjaikat. A probléma egyre több embert érint világszerte és hazánkban is, ezt jól mutatta a várakozáson felüli érdeklődés is” – zárta gondolatait Németh Zoltán.
Az előadássorozat következő alkalma október 5-én kerül megrendezésre 17.30-tól a VasVilla M110-es számú előadójában. Témája a családi szerepek változása a demencia kapcsán.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520szeptember%2F20220923%2520soproni%2520tit%2520t%25C3%25A1rlat%2F307763049_503658391771236_8831653156410189097_n.jpg)