| 2022. október. 6. | 1 perc olvasás

Határ Bernadett felépülése a tervek szerint halad

Felépülése a tervek szerint halad, így január közepén térne vissza súlyos sérülését követően Határ Bernadett, a női kosárlabda-Euroligában és a magyar bajnokságban is címvédő Sopron Basket kulcsembere.

A válogatott 208 centis centere - aki az NB I áprilisi döntőjében szenvedett súlyos térdsérülést - az M1 aktuális csatornának egészségi állapotával kapcsolatban elmondta: felépülése abban az ütemben halad, ahogyan gondolták.

Ha minden jól megy, akkor szeretnék január közepére visszatérni a pályára

- nyilatkozta. Kiemelte: orvosai folyamatosan tesztelik, és mindig az aktuális eredmények ismeretében kap tőlük engedélyt a következő lépések megtételére. "De nem sietek, ha ők azt mondják, hogy kell még idő, akkor természetesen kitöltöm azt is" - mondta.

fotó: archív felvétel 

A játékos elárulta: mostani állapotában is sokfajta edzésmunkát el tud már végezni, jelen pillanatban a pároslábas szökdelésnél tart, két hét múlva pedig elkezdheti az egylábas ugrálást is.

Sérülése miatt Határ kénytelen volt kihagyni az észak-amerikai klubszezont (WNBA), ahol az Indiana Fever együtteséhez készült, de már túltette magát rajta, és inkább a visszatérésére figyel. Hozzátette: tartja a kapcsolatot az amerikai klubbal, amelynél rendszeresen érdeklődnek a rehabilitációjáról és állapotáról.

fotó: euroleague women
Van róla szó, hogy nyáron kimegyek. Meglátjuk, hogy a térdem milyen állapotban lesz, miután visszatérek, és mennyire bírom majd a terhelést

- mondta.
 

Legnépszerűbb cikkek