| 2018. február. 23. | 1 perc olvasás

Hatodik alkalommal került megrendezésre a GYIK-ban a Sarkady Sándor Versmondó Nap

A GYIK Rendezvényház idén is megrendezte az óvodásoknak és a kisiskolásoknak a Sarkady Sándor Városi Versmondó Napot, amelyen idén 102 ifjú irodalomszerető fiatal vett részt.

Hat évvel ezelőtt – még a költő, Sarkady Sándor életében – indította útjára a GYIK ezt az irodalmi rendezvényt, melynek célja a soproni író, költő, műfordító életművének, verseinek a népszerűsítése és a tehetséges gyerekek felfedezése.

A rendezvény sikerét igazolja, hogy ebben az esztendőben húsz intézményből érkeztek gyerekek erre a megmérettetésre, amelyen három kategóriában (óvodások,  kisiskolások /1-2.o./ kisiskolások /3-4.o./ volt lehetőség a nevezésre.

A megnyitón Dr. Ifj. Sarkady Sándor mondott köszöntőt a résztvevőknek, aki szavakba öntött gondolataiban édesapjának emlékét is felidézte. Sok sikert kívánt a résztvevőknek és hozzátetette, hogy bár ez egy verseny, de nem szabad elfelejteni azt, hogy a versek szeretete nem a megmérettetéseken múlik, hanem a szívünkben. 

Orbán Júlia, a GYIK Rendezvényház vezetője nyitóbeszédében elmondta, hogy hatodik alkalommal rendezik meg ezt a versenyt, melynek célja elsősorban a költészet népszerűsítése és főhajtás Sarkady Sándor életműve előtt. Örömét fejezte ki, hogy évről-évre egyre népszerűbb és egyre több gyermek vesz részt ezen az irodalmi napon, amelyre idén 102 nevezés érkezett. A versválasztásokkal kapcsolatban elmondta, hogy széles körű, kortárs és klasszikus költőket egyaránt választottak a tanulók, azonban igazán örömteli, hogy szép számú Sarkady-vers is szerepel a választottak között. 

Az igazán színvonalas előadások jutalma egyik korosztályban sem maradt el, hiszen a nézőtéren helyet foglaló közönség minden előadást nagy tapssal jutalmazott. A zsűri, melynek elnöke Ács Tamás, a Petőfi Színház művésze volt igazán nehéz helyzetben került, hiszen kiváló előadásokat láthattak mindegyik teremben, így bizony sokáig kellett tanácskozni, hogy mégiscsak kialakuljon valamilyen végső sorrend. A zsűri által meghozott végső döntés értelmében a kategóriák dobogósai oklevéllel, könyvjutalommal és a GYIK Rendezvényház gyermekkoncertjeire érvényes tiszteletjegyekkel gazdagodhattak, de természetesen senki nem maradt jutalom nélkül, hiszen a szervezők minden résztvevő számára emléklappal, csokoládéval és ajándék lufival is kedveskedtek. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek