A hat évtizedes múlt nemcsak évszámokat, hanem emberi sorsokat és komoly szakmai örökséget is jelent a vendéglátó iskola számára. Sterbenz László, a technikum igazgatója kiemelte, hogy az intézmény a kezdetektől fogva úttörő szerepet töltött be a hazai szakképzésben.
„Hatvan éve, az országban elsők között kaptuk meg a vendéglátó iskola indításának lehetőségét, akkor még szakközépiskolaként. Büszkeség, hogy van olyan kollégám, aki az első évfolyamban végzett, és azóta is nálunk tanít” - mondta az igazgató.
Hozzátette, a 2015-ös év is fontos mérföldkő volt, ekkor alakult meg a nyolc iskolát tömörítő Soproni Szakképzési Centrum.
A jubileumi év első közösségi eseménye rögtön egy látványos gasztronómiai teljesítménnyel indult. A diákok egy 60 méter hosszú szendvicset készítettek el, jelképesen minden egyes métert az iskola egy-egy évének szentelve. A projekt a helyi vállalkozásokkal való szoros kapcsolatot is tükrözi. Egyed Balázs, a Kovászüzem tulajdonosa elmondta, hogy a pékség biztosította a gigantikus szendvics alapanyagát.
- árulta el Egyed Balázs.
„Amikor megkerestek, hogy mivel tudnánk feldobni ezt a jeles alkalmat, Rákóczy László szakmai vezető állt elő a 60 méteres szendvics ötletével. Ehhez a Kovászüzem ajánlotta fel a közel egyméteres ciabattákat, amelyeket a diákok csoportokra osztva, mindenféle földi jóval megtöltve raktak össze.”
A tanév során számos esemény épül a 60-as szám köré. Varga Viktória, az iskola szakmai igazgatóhelyettese és a jubileum projektfelelőse hangsúlyozta, hogy az ünneplés kitart egészen jövő nyárig.
- részletezte a projektfelelős.
A jubileumi év legjelentősebb szakmai dobása azonban kétségtelenül a „Sopron étele” elnevezésű verseny lesz, amely kilép az iskola falai közül, és az egész régió vendéglátását összefogja. A megmérettetésre Sopron és a környék éttermeinek séfjeit, valamint az ott gyakorlatot teljesítő diákokat várják. A feladat nem kisebb, mint egy olyan modern, de a hagyományokban gyökerező fogás megalkotása, amely méltó módon képviseli a térséget. Az iskola biztosítja a regionális alapanyagokat, a versenyzőknek pedig ezekből kell megálmodniuk a városhoz leginkább illő ételt.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2026%2520szeptember%2F09.03.%2F6394a349-165f-494a-8452-2674a07f090b.jfif)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fa9%2F62%2F9a482a56-a53e-44af-8a1e-ef1ca2edf35f.jfif)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F76%2F54%2F8b6ddc6e-a345-4dab-a058-139a595346ee.jfif)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fef%2F02%2Fa40bc54b-db79-408e-a0fb-01e79a201041.jfif)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fa2%2F3d%2Fd0bae97a-4c01-41fe-ba0a-4d60f6262a32.jfif)