| 2018. március. 12. | 2 perc olvasás

Haydn-mű az ünnepre a Jereván lakótelepi Szent Imre templomban

A húsvéti szent három napra való méltó készülődés lelkiségében való megerősítésünkre csendül fel a Jereván lakótelepen a Szent Imre templomban március 17-én, szombaton, 19.00 órakor Haydn műve, Megváltónk utolsó hét szava a keresztfán.

A felemelő zenei, de - szándékunk szerint -  sokkal inkább lelki eseményre szeretettel várjuk a Jereván lakótelep közösségét és mindenkit a húsvéti ünnepekre való lelki készülődés alkalmára - mondta el Tóth Éva, önkormányzati képviselő, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat elnöke, hozzátéve: a koncertet húsvéti ajándéknak szánja a Részönkormányzat a Jereván és a város közönségének, ezért természetesen a részvétel ingyenes.


A koncert - amelyen a művet a Wespa Vonósnégyes adja elő Kóczán Péter vezetésével - , a Jereván lakótelepieknek szánt újabb művészeti esemény, amely a Pro Kultúra Sopron és a Jereván lakótelepi Részönkormányzat együttműködésében valósul meg, azoknak az előadásoknak a sorát gazdagítva, amelyeknek köszönhetően egy újabb, ünnepi művészeti élményben részesülhet a Jereván lakótelep közönsége.

A dél-spanyolországi Cadiz városában van egy híres barlangtemplom a Santa Cueva. Innen kapott felkérést Haydn egy zenekari mű megírására 1785-ben. A felkérők levélben pontosan megírták számára a ceremóniát. A nagyhéti szertartás alatt lepellel teljesen beborított, csupán egy lámpa fényénél megvilágított templomban délben bezárultak a kapuk és megszólalt a muzsika. A püspök a szószékre lépett, felolvasta a keresztre feszített Jézus első mondását és elmondta arról gondolatait. Lejött a szószékről és az oltár előtt hosszan térdre borult. Ekkor csendült fel a meditatív zene, melynek alcímeként Haydn ezt fogalmazta meg: "Hét szonáta bevezetővel és a végén földrengéssel. A mű még Haydn életében legismertebb és legtiszteltebb műve lett. 1787-ben elkészítette vonósnégyes- és fortepiano-változatát, később énekszólamok hozzáírásával oratóriummá is kibővítette - mondta el Kóczán Péter karnagy.

Sopronban, a Szent Imre templomban a vonósnégyes-változat csendül fel.

1. Bevezetés / Introduzione
2. Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek / Sonata I. - Pater, dimitte illis quia nesciunt quid faciunt
3. Még velem leszel a Paradicsomban / Sonata II. - Hodie mecum eris in Paradiso
4. Asszony, nézd: ő a te fiad... / Sonata III. - Ecce Mulier filius tuus
5. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? / Sonata IV. - Deus, meus, Deus meus et quid dereliquisti me
6. Szomjúhozom / Sonata V. - Sitio
7. Beteljesedett / Sonata VI. - Consummatum est
8. Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet / Sonata VII. - In manus tuas Domine, commendo spiritum meum
9. Földrengés / II. Terremoto1. Bevezetés / Introduzione
 

Legnépszerűbb cikkek