Az „Ezer és ezer jel” – Őstörténetünk kaukázusi forrásai című kiállítás február 17. – április 26. között várta a látogatókat a Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky Termében. Fő témáját a korai magyarsághoz köthető észak-kaukázusi és Kubán-vidéki régészeti leletek képezték.
M. Lezsák Gabriella régész, az időszaki tárlat kurátora elmondása szerint a 2016-ban kezdődött kutatások során elsősorban a nemzeti hagyományból indultak ki. A Csodaszarvas-monda alapján a magyarság mitikus őshazája a Kaukázus déli térségében, Eviláth földjén lehetett, és az ettől északnyugati irányban, a Kaukázus túloldalán elhelyezkedő Meotisz (Azovi-tenger) partvidékén, amit Kézai Simon örökített ránk krónikájában. A kutatók a Kaukázus északi előterében lévő délorosz és kaukázusi köztársaságok múzeumaiban magyar jellegű leletek dokumentálását tűzték ki célul. A IX-X. századi Kárpát-medencei magyar leletanyag keleti párhuzamát találták meg, többek között egy olyan hajfonatkorongot, amelynek technikáját, motívumait tekintve a legközelebbi analógiája a hazai leletekben vannak meg. A 2019 októberében végzett első magyar–orosz régészeti feltárás során a temetkezési szokások és a leletek alapján olyan sírokra leltek, amelyek őseinkkel hozhatók kapcsolatba.
Az orosz kollégáktól csontmintákat is kaptak, amelyeket a Magyarságkutató Intézet (MKI) Archeogenetikai Kutatóközpontjában vizsgálnak.
A kiállítás emléket állított a kolozsvári régészeti iskola alapítója, Pósta Béla (Kecskemét, 1862. augusztus 22. – Kolozsvár, 1919. április 16.) magyar őstörténeti kutatásainak, de a legújabb tudományos eredmények, a korszerű néprajzi és genetikai kutatások is hangsúlyos szerepet kaptak a tárlaton.
Forrás: https://magyarnemzet.hu/
Borítókép: Aranyozott ezüst palmettamintás hajfonatkorong az Északnyugat-Kaukázusból
Forrás: https://magyarnemzet.hu/