Március 20-án fogta el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szegedi osztálya a Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatallal (KBEH) közösen azt a 37 éves soproni lakost, aki fogyasztói körének saját maga állított elő kábítószert. A gyanú szerint a férfi már évek óta folytatta illegális üzletét, Hollandiából és Németországból rendelt magának olyan kémiai anyagokat és vegyszereket, amiket aztán összevegyítve drogot állított elő, és vevői körének értékesítette.
Az akció előtt a KR NNI nyomozói a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítőivel, valamint a Soproni Rendőrkapitányság nyomozóival szoros együttműködésben közösen térképezték fel a férfi bűnös tevékenységét, valamint gyűjtötték össze a bizonyítékokat. Amikor a nyomozók elfogták, és a lakásában házkutatást hajtottak végre, ott egy teljes droglabort találtak üvegedényekkel, lombikokkal, csövekkel, szűkítőkkel, dugókkal, keverőpálcákkal, kanalakkal, lombiktartóval és különböző kémiai vegyületekkel.
Ezek között volt olyan, a karfentanil, amely egy opioid szintetikus anyag és hatásfoka 10 000-szer nagyobb, mint a morfiné. Ez a vegyület emberre rendkívül veszélyes, már 20 mikrogrammnyi bevitel is halált okozhat. A szert többnyire állatgyógyászatban használják érzéstelenítésre és nyugtatásra nagy testű emlősöknél, például az elefántok, orrszarvúak, bölények, rozmárok, jegesmedvék kezelésére.
A kutatás során a nyomozók találtak egy gázálarcot is, illetve lefoglaltak egy receptet az amfetamin előállításáról. A KR NNI szegedi nyomozói elfogták a férfi egyik vásárlóját és annak párját is. A hozzájuk köthető valamennyi ingatlanban szintén kutatást végeztek, ennek során pedig cannabist, őrlőt és ópiumpipát is találtak náluk.
A feketepiacon a férfi akár hatmillió forintot is kereshetett volna ezzel. A lefoglalt anyagok pontos összetételének, mennyiségének és egészségre gyakorolt hatásának a megállapítása vegyész szakértői kérdés.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20250325%2520drog%2FK%25C3%25A9perny%25C5%2591k%25C3%25A9p%25202025-03-25%2520125501.png)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F51%2F94%2Fkepernyokep-2025-03-25-125239.png)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fcf%2Fa3%2Fkepernyokep-2025-03-25-125305.png)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fb9%2F83%2Fkepernyokep-2025-03-25-125415.png)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fac%2F56%2Fkepernyokep-2025-03-25-125437.png)