Heidi Netzer kempteni alkotó a saját élményeit vitte vászonra, akár otthonának környékén, akár a világot járva találkozott a témával. Számára fontos, hogy a fejében megragadja a pillanatot, amelyet azonnal megörökíthet egy-egy alkotásában. A művész már többször jár városunkban, de a képeit most első alkalommal mutathatja be Sopronban.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fea%2F31%2Fkempten-festoterem-tom-6969_0473.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Dr. Simon István alpolgármester a kiállítás megnyitóján úgy fogalmazott, hogy Sopron és Kempten testvérvárosi kapcsolata példaértékű, a két város adottságaiban, a hely szellemében sok a hasonlóság. Nem véletlen, talán a sors keze, hogy még a vasfüggöny létezésekor létrejöhetett a testvérvárosi kapcsolat. Azóta is összeköti az embereket a kultúra, az oktatás, a gazdaság elősegítve egy életre szóló barátság kialakulását. Ennek egyik szép példája Heidi Netzer kiállítása, amely városunkban látható, hiszen a művészet az értelmet meghaladó eszközeivel a bölcsesség felé tereli lelkünket. Dr. Simon István köszönetet mondott az alkotónak, hogy művészeti tehetségének köszönhetően igazán inspiráló és lélekemelő alkotásokat hozott Sopronba, amelyet most bárki megtekinthet.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fed%2F81%2Fkempten-festoterem-tom-7025_c2ov.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
A megnyitón részt vett Thomas Kiechle, Kempten főpolgármestere és Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere. A kiállítás 2018. július 6-ig látható a Festőteremben, hétfő kivételével minden nap 10-16 óra között.
Tekintse meg a megnyitón készült képeket: