Minden évben a költészet napját (József Attila születésnapját) ezzel rendezvénnyel köszönti a Ház. „Legyen a vers és a próza mindenki legalább egy napra!” szlogennel várják a szervezők a felolvasni vágyókat. A rendezvény célja az olvasás és a költészet népszerűsítése és megszerettetése. A szervezők úgy gondolják, hogy az irodalombarátoknak fontos, hogy alkalmat teremtsenek, időt szánjanak erre a verseket, az olvasást népszerűsítő rendezvényre, ahol az irodalom és az irodalom által közvetített értékek kerülnek a figyelem központjába.
Reggel 8 órától 15 óráig nemcsak az irodalmat kedvelők idézhetik fel egy-egy kedvenc versüket, novellájukat vagy regényrészletüket, hanem a város több száz általános és középiskolás diákja is hozzájárulhatnak a program sikeréhez. A rendezvény a Gárdonyi Géza tanulóinak felolvasásával veszi kezdetét reggel 8 órakor. A hivatalos megnyitóra 10 órakor kerül sor, ahol többek között a Petőfi Színház művészének – Horváth Lászlónak – a műsorát hallgathatják meg a résztvevők. A megnyitó alatt kvíz-kérdésekre is felelhetnek a verskedvelők, s a helyesen válaszolók értékes könyv- és egyéb ajándékcsomagokat nyerhetnek. A helyszínen a szervezők a legszebb magyar versek, prózai alkotások köteteit is biztosítják a felolvasók számára. A Széchenyi István Városi Könyvtár a GYIK Rendezvényházban ezen a napon ingyenes beiratkozást tart.
Az idei év hangsúlyosan ajánlott olvasmányai: ARANY JÁNOS alkotásai. A Toldit kiemelten ajánlják a szervezők az iskoláknak. A GYIK Rendezvényház Arany János születésének 200. évfordulóján ezzel a rendezvénnyel tiszteleg nagy költőnk emléke előtt.
A programhoz kapcsolódik délután 15 órakor a Vasvári Pál utcában található József Attila szobor koszorúzása. A költőre és a költészet napjára emlékezik Horváth Csaba, a Széchenyi István Városi Könyvtár igazgatója, közreműködnek: Orbán Júlia és Bende Attila versmondók.
Ezen a napon a Nyugdíjas Egyetemen is megemlékeznek József Attiláróla GYIK Rendezvényház munkatársai - rövid vetítéssel és versek tolmácsolásával.