| 2017. április. 2. | 1 perc olvasás

Hetedszer aranyérmes a Sopron

A Sopron fennállása során hetedszer hódította el vasárnap a női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a pécsi döntőben 94-64-re legyőzte a Ceglédet.

A fennállásuk első kupadöntőjét játszó alföldiek hat ponttal elhúztak az első negyedben, de a 18. - és sorozatban 12. - MK-fináléját vívó Sopron 13-13-nál egyenlített. Újabb ceglédi kosarak után a bajnoki címvédő Yvonne Turner triplájával, 24-23-nál átvette a vezetést. A Ceglédnél a kezdőötösből négyen is végigjátszották pihenő nélkül a szombati elődöntőt a Pécs ellen, és ezúttal is a Sopronnak volt "hosszabb a kispadja", ennek ellenére ismét a CEKK került előnybe. A félidőben aztán már 44-40 volt a tavaly ezüstérmes Sopron javára.   

Térfélcsere után Sterbenz László együttese egy 11-2-es rohammal meglépett az Európa Kupa-negyeddöntős Ceglédtől (55-42), és a 28-10-re hozott harmadik negyed végül sorsdöntőnek bizonyult. A 72-50-ről induló zárószakaszban már csak a soproni siker mértéke volt kérdéses. A találkozó legjobbja a Sopront erősítő amerikai Shenise Johnson lett 31 ponttal.    

A Sopron 2007, 2008, 2011, 2012, 2013 és 2015 után hetedszer ünnepelhetett kupaaranyat.    

A Killik László Magyar Kupa győztese 3 millió, a második 1,5 millió, a harmadik pedig 900 ezer forintot kap. A kupa névadója, a tavaly 89 évesen elhunyt mesteredző csaknem húsz évig volt a női válogatott szövetségi kapitánya, a nemzeti csapat ezalatt háromszor nyert bronzérmet Európa-bajnokságon és negyedik lett az 1980-as moszkvai olimpián.



    Eredmény, Killik László Magyar Kupa:
    döntő: 

Uniqa Sopron-VBW CEKK Cegléd 94-64 (27-25, 17-15, 28-10, 22-14)

legjobb dobók: Johnson 31, Turner 21, George 14, illetve Skoric 22, Bujdosó 17

    korábban:
    a 3. helyért:

CMB Cargo UNI Győr - PEAC-Pécs 71-66 (22-15, 11-18, 15-20, 23-13)
    
Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:
 
2008: MKB-Euroleasing Sopron
2009: MiZo Pécs
2010: MiZo Pécs
2011: MKB-Euroleasing Sopron
2012: MKB-Euroleasing Sopron
2013: Uniqa-Euroleasing Sopron
2014: PEAC-Pécs
2015: Uniqa-Euroleasing Sopron
2016: Aluinvent DVTK Miskolc
2017: Uniqa Sopron

 

 

nyitókép: uniqa sopron facebook 

Legnépszerűbb cikkek